Olvasóterv információk

Menedéket keresve: Isten Lelke megsegíti az üldözötteketMinta

Seeking Refuge: God's Heart For Refugees

6. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

„Velem tettétek meg…”


A Biblia az egyházat az emberi testhez hasonlítja, aminek önálló tagjai vannak, de mindegyik fontos az egész szempontjából. Amikor az egyik testrészünk fáj, ahogy Pál írja, az összes részünk vele szenved.


A borzasztó igazság az, hogy ma is sok olyan testvérünk szenved világszerte, akiket Jézus nevének felvállalásáért üldöznek. Jézus követői halnak vértanúhalált kereszténység ellenes kormányok és – egyre gyakrabban – országoktól független terroristák keze által. Az Open Doors USA nevű szervezet elemzése azt mutatja, hogy a modern kori történelemben valójában a 2015-ös év lehetett a legerőszakosabb a keresztények szempontjából.


Szolidaritást vállalva az üldözött egyházzal minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy javítsunk ezen a rettenetes helyzeten. Amikor csak lehet, imádkozzunk azért, hogy ne kerüljenek keresztények olyan helyzetbe, ami menekülésre készteti őket. Ha a hazájuk elhagyása az egyetlen lehetőségük, akkor a fogadó ország egyházai tegyenek meg mindent ezeknek a menekülteknek a megsegítésére.


2003 és 2015 között az Egyesült Államok több mint 340 ezer hithű keresztény menekültet fogadott be, többet, mint bármely más vallás tagjai közül. Sokakat közülük kimondottan a Jézusba vetett hitük miatt üldöztek.


Képzeld el, hogy el kell hagynod az országodat, mert ragaszkodsz Jézus követéséhez. Nem reménykednél, hogy a fogadó ország keresztény testvérei szívélyesen üdvözölnek téged, segítenek beilleszkedni, és együttérzésüket mutatják a veszteséged miatt?


Végső soron ez nem csak arról szól, hogy kiállunk a testvéreink mellett. Arról szól, hogy kiállunk maga Jézus mellett. Jézust személyesen érinti az Ő egyházának üldözése. Amikor a damaszkuszi úton találkozott a keresztényeket üldöző Saullal, azt kérdezte: „Miért üldözöl engem?” Azt tanította a követőinek, hogy akik etetik, öltöztetik és üdvözlik ezeket a testvéreket, a végső ítéletkor megvilágosulnak, hogy tulajdonképpen mindezt magáért Jézusért tették.


Elmélkedj ezeken a kérdéseken:


1. Képzeld el, hogy a keresztény hited miatt kell elmenekülnöd a hazádból – hová mennél? Mit vinnél magaddal? Milyen fogadtatásban reménykednél abban az országban, ahol menedéket keresel?


2. A gyakorlatban hogyan tudnád szolgálni a hitükért üldözött menekülteket?


Nap 5Nap 7

A tervről

Seeking Refuge: God's Heart For Refugees

A Bibliában többször szerepel, hogy Isten Lelke megsegíti a menekülőket – olyanokat, akik üldöztetés miatt szülőhazájukat elhagyva új földeken kénytelenek letelepedni. Ez az olvasási terv a „Seeking Refuge: On the Shores...

More

Szeretnénk megköszönni a Moody Publishers kiadónak, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a következő weboldalon találsz, angol nyelven: www.worldrelief.org/seekingrefuge

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint