Olvasóterv információk

Menedéket keresve: Isten Lelke megsegíti az üldözötteketMinta

Seeking Refuge: God's Heart For Refugees

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Isten Lelke megsegíti a kiszolgáltatottakat


Az Ószövetség gyakran azon keresztül mutatja be az isteni igazságszolgáltatást, ahogyan Isten az igazságtalanságtól leginkább sújtott emberekkel törődik. Három csoport példája is visszatérő: az özvegyeké, az árváké és az idegeneké (vagy más megfogalmazásban az ismeretleneké, a kívülállóké, a jövevényeké vagy a bevándorlóké).


Nem csak a szeretetét nyújtja Isten ezeknek a kiszolgáltatott embereknek, hanem az Ő népének is ugyanezt parancsolja. Ahogyan tegnap láttuk, Isten volt, hogy azért hozott rendelkezéseket, hogy a védtelenek alapvető szükségletei, mint például az élelem, biztosítva legyenek.


Isten aztán prófétákat küldött, hogy megfeddjék azokat, akik nem védelmezték a kiszolgáltatott népcsoportokat. Jeremiás és Malákiás Isten ítélethozatalára figyelmeztetik ezen parancsolatok megszegőit, és egy lapon említik az árvákkal, az özvegyekkel és az idegenekkel szemben tanúsított nem megfelelő bánásmódot az olyan bűnökkel, mint a paráznaság, a bálványimádás, a hazugság és az ártatlanok vérének kiontása.


A Bibliában ez a három csoport – özvegyek, árvák, idegenek – annak a metaforája is egyben, ahogyan Isten mindannyiunkat megment, amikor a legvédtelenebbek vagyunk. Ézsaiás próféta ahhoz a férjhez hasonlítja Istent, aki megment egy özvegyet. A galatákhoz írt levélben Pál a Jézusban történő megváltásunkat ahhoz a folyamathoz hasonlítja, ahogy Isten a gyermekének fogad örökbe valakit. Az efézusi levélben pedig azt írja, hogy a pogányok is egykor idegenek és Isten zsidókkal kötött szövetségén kívül állók voltak, de Krisztus halálával Isten királyságának állampolgáraivá válhatnak és békére lelhetnek Istennel és egymással is.


Isten mélységesen szereti a védteleneket – és ez, legalábbis spirituális értelemben, mindnyájunkra érvényes.


Elmélkedj ezeken a kérdéseken:


1. A közösségeden belül hogyan tudnád a gyakorlatban Isten szeretetét továbbadva szolgálni azokat, akik védtelenek és kiszolgáltatottak?


2. Miután felismered a saját kiszolgáltatottságodat – és benne Isten megmentő kegyelmét –, hogyan viszonyulsz az olyan védtelen emberekhez a társadalmunkban és szerte a világon, mint az özvegyek, az árvák, vagy az idegenek?


Nap 2Nap 4

A tervről

Seeking Refuge: God's Heart For Refugees

A Bibliában többször szerepel, hogy Isten Lelke megsegíti a menekülőket – olyanokat, akik üldöztetés miatt szülőhazájukat elhagyva új földeken kénytelenek letelepedni. Ez az olvasási terv a „Seeking Refuge: On the Shores...

More

Szeretnénk megköszönni a Moody Publishers kiadónak, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a következő weboldalon találsz, angol nyelven: www.worldrelief.org/seekingrefuge

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint