Olvasóterv információk

Őrült szeretet Francis ChannelMinta

Crazy Love With Francis Chan

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

"Őrült szeretet"

Ha már voltál gyülekezetben, biztosan hallottál róla valamilyen formában, hogy Isten szeret minket. Ezzel nekem az volt a problémám, hogy csak egy megtanult fogalom volt, és nem olyasmi amit fenntartások nélküli igazságnak fogadtam volna el. Évekig csak az eszemmel "értettem" Isten szeretetét. Be tudtam jelölni a helyes választ a "Milyen Isten?" teszten, de a szívemmel nem igazán fogtam fel.

Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki félreértette Isten szeretetét. Legtöbbünknek kisebb-nagyobb kihívást jelent megérteni, elhinni és elfogadni Isten abszolút és határtalan szeretetét irántunk.

Szerencsémre az Istennel való kapcsolatom megváltozott, mikor én magam is apa lettem. Mikor megszületett az első lányom, lassan észrevettem, hogy mennyire rossz volt az, ahogyan Istenről gondolkodtam. Ekkor volt először, hogy megértettem, milyen az a szeretet, amivel szerintem Isten szeret minket. Sokat gondoltam a lányomra. Amíg aludt, érte imádkoztam. Mindenkinek az ő képét mutogattam. Neki adtam volna az egész világot.

A saját szeretetem a gyerekeim iránt, és a vágyam arra, hogy szeressenek annyira erős, hogy felnyitotta a szemem, hogy megértsem Isten mennyire szeret minket, és vágyik a szeretetünkre. Számomra az a legcsodálatosabb dolog, amikor a lányom kifejezi a szeretetét, és hogy velem akar lenni. Semmi sem hasonlít ahhoz, amikor a gyereked igazán téged akar.

Ez volt az az élmény, aminek a hatására megértettem, hogy a saját szeretetem a gyerekeim iránt csak halvány másolata annak, amit Isten érez irántam, és minden más ember iránt is, akit teremtett. Én csak egy földi, gyarló apa vagyok, mégis úgy szeretem a gyerekeimet, hogy az már fáj. Mégis hogyan tudnék nem bízni egy tökéletes, mennyei Atyában, aki végtelenszer jobban szeret engem, mint ahogy én valaha is fogom a gyerekeimet?

*Hiszed, hogy Isten nagyon szeret téged, személyesen? Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy ezt a tudást a fejedből átvidd a szívedbe?

Végül pedig nézd meg ezt a videót, és gondold át a benne szereplő pontokat.

Nap 2Nap 4

A tervről

Crazy Love With Francis Chan

Az Őrült szeretet című New York Times toplistás könyvét alapul véve, Francis Chan mélyen beleás Isten csodálatosan őrült szeretetébe irántunk, és hogy mi lenne a megfelelő válasz erre a szeretetre. De nem áll meg itt, ha...

More

Meg szeretnénk köszönni David C. Cooknak, hogy elérhetővé tette számunkra ezt a tervet. További információért kérlek, látogass el ide: http://www.dccpromo.com/crazy_love/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint