Olvasóterv információk

Légy a keze és a lábaMinta

Be the Hands And Feet

5. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

„Kit hoztál magaddal?”


Van egy visszatérő álmom, amelyben egy napon Isten előtt állok, aki két kérdést tesz fel nekem. 


Az első: „Ismersz Engem?”


A második: „Kit hoztál magaddal?” 


Úgy gondolom, hogy az első kérdést abból a célból teszi fel, hogy megalapozza a keresztény identitásomat. A másodikat pedig azért, hogy lássa, megtettem-e azt, ami minden keresztény ember elsődleges küldetése a földön. 


Máté evangéliumának 28. fejezetében a feltámadt Jézus egy galileai hegyen állva megparancsolta a követőinek, hogy menjenek, és kereszteljenek meg minden népet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Márk evangéliumának 16. fejezetében, a 15. versben azt is mondta, hogy menjünk a világba és hirdessük az evangéliumot minden teremtménynek. 


Ez az útmutatás, amit Jézus Krisztustól, a mi feltámadt Megváltónktól kaptunk, az apostolok vagy tanítványok kiküldetése. Úgy döntöttem, ezt én személyes küldetésemmé teszem, és arra bátorítok minden keresztényt, akivel találkozok, és minden gyülekezetet, amit meglátogatok, hogy ez legyen minden egyes napjuk elsődleges célja. 


Istent nem a számok érdeklik, hanem az emberek lelke. Úgy hiszem, keresztényként elsősorban nem arra kellene törekednünk, hogy minél nagyobb gyülekezeteket építsünk, és betöltsük azokat hívőkkel. A célunk az, hogy elérjük az elveszetteket, a hitetleneket és azokat, akik még nem hallották a jó hírt. 


A hitetlenek nem járnak gyülekezetekbe, ezért nekünk kell felkeresnünk őket. Nekünk kell információt, motivációt és inspirációt biztosítanunk számukra az út minden egyes lépése során. Nem tehetjük meg azt velük, hogy becsalogatjuk őket, majd elvárjuk, hogy elkötelezettek maradjanak. Minden lehetséges támogatást és bátorítást meg kell adnunk nekik, amire szükségük lehet a szilárd és hosszan tartó hit megalapozásához. Segítenünk kell őket, hogy egész életükben a helyes ösvényen tudjanak maradni.


Esélyt kell adnunk a Szentléleknek arra, hogy vezessen bennünket. Eszközök vagyunk az Ő kezében. Ahelyett, hogy a különbözőségeinkre koncentrálnánk, közös nevezőre jutva kell egységet teremtenünk. Jézus megmentett minket. Ő az Úr. Elveszett emberek élnek körülöttünk. Keresztényként egyesítenünk kell az erőforrásainkat, és meg kell találnunk a módját annak, hogy elérjük és megmentsük ezeket az elveszett lelkeket. El kell mennünk akár a világ négy sarkába is, hogy mindannyiukat tanítványokká tegyük. 


A te gyülekezeted mit tesz annak érdekében, hogy tanítványokat gyűjtsön? Miben változtatja meg a mindennapi gondolataidat, szavaidat és cselekedeteidet Nick elhívása a kiküldetés betöltésére?


 


Ha tetszett ez az 5 napos áhítat Nick Vujicic-től, akkor mindenképpen nézd meg Nick könyvét, amit a következő weboldalon találhatsz meg, angol nyelven:  Be the Hands and Feet (Jézus keze és lába)


 


Szentírás

Nap 4

A tervről

Be the Hands And Feet

Nick Vujicic világszerte arról ismert, hogy bár karok és lábak nélkül él, pozitív életszemlélete magával ragadó. Nick ebben az olvasótervben elmondja, hogy nincs annál nagyobb öröme, mint amikor bemutathatja Jézust olyan...

More

Szeretnénk megköszönni a WaterBrook Multnomah kiadónak azt, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://waterbrookmultnomah.com/books/236025/be-the-hands-and-feet-by-nick-vujicic/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint