Légy a keze és a lábaMinta

A reménységed oka

Ahhoz, hogy Jézus kezeként és lábaként szolgálhassak, fejlődésen kellett keresztül mennem, amibe eleinte beletartozott egy kis séta is – egy kutyával. Tizenhét éves koromban kezdtem tolószékben ülve sétáltatni a kutyánkat. Szinte mindenkivel, akivel találkoztam, váltottam néhány szót. Nem tudom, hogy azért, mert a kutyánk, Seth (egy Jack Russell terrier és egy King Charles Cavalier keverék) annyira aranyos lett volna, vagy egyszerűen csak miattam, de mindig voltak járókelők, akik beszédbe elegyedtek velem séta közben. 

Beszélgettünk a kutyáról, és ha azelőtt nem találkoztunk volna, gyakran tettek fel kérdéseket arról, hogy miként vesztettem el a végtagjaimat. Amikor megosztottam a történetemet, elcsodálkoztak vagy meghatódtak. Ezek a beszélgetések időnként hitről szóló eszmecserékhez vezettek. Néha azon tűnődtek, hogy lehet ilyen pozitív a hozzáállásom. Ilyenkor elmondtam nekik, hogy úgy hiszem, Isten céllal teremtett engem, és én ebbe vetem a hitemet. 

A séták és a kutyám, Seth, valamint a hitem más emberekkel való megosztása valódi szenvedélyemmé vált. Seth-tel elmentem otthonról és alig vártam, hogy lássam, kivel futok majd össze. Egy idő után már magamtól ajánlottam fel az embereknek, hogy megosztom a történetemet és beszélek a hitemről szinte mindenfelé, amerre jártam. Nem emlékszem olyasmire, hogy valaki visszautasított volna, bár valószínűleg néhányan kitérőt tettek, amikor látták, hogy közeledek. 

Próbáltam nem túl erőszakos lenni, vagy nagy nyomást gyakorolni az emberekre. Csak annyit kérdeztem, hogy vannak, és néhány perc beszélgetés után olykor megkérdeztem, „Imádkozhatok érted valamivel kapcsolatban?” A legtöbb ember értékelte a felajánlást. Kinek ne lenne olykor szüksége arra, hogy valaki imádkozzon érte vagy valakiért, aki fontos a számára? Ez olyan, mintha egy vadidegen ember valami meglepetést ajándékozna nekünk, és ez még a lottó nyereménynél is sokkal jobb, hiszen az ima jutalma örökkévaló! 

Keresztényként talpon kell lennünk és készen kell állnunk arra, hogy megosszuk a hitünket másokkal. Szerencsére talpam nekem is van, ezért ez nem jelent problémát! A legnagyszerűbb módja annak, hogy bizonyítsuk a hitünket, ha minden napot erővel, békességgel, szeretettel és örömmel élünk meg – még a próbák közepette is. 

Mikor voltál utoljára izgatott amiatt, hogy megoszd a jó hírt másokkal? Milyen ajándékokat adott neked Isten, hogy másoknak is beszélhess Őróla?