LEVÉL A HÉBEREKHEZ 11

11
1 A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése.
2 Mert hittel tettek bizonyságot a vének.
3 Hittel értjük meg, hogy a korokat Isten szava illesztette egybe, hogy a nem láthatókból támadt az, amit látunk.
4 Hittel lett Ábel áldozata több a Káinénál, s ezen az áldozaton keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak elfogadta, amennyiben adományai felől maga az Isten tett tanúságot. Ez áldozaton keresztül, bár meghalt, még mindig beszél.
5 Hitéért helyezték át Énokot a mennybe, hogy ne lásson halált, s itt többé nem találtak rá, mivel Isten őt áthelyezte. Áthelyezése előtt ugyanis azt a bizonyságot kapta, hogy tetszik Istennek.
6 Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják.
7 Noé hitéért nyert isteni kijelentést azokról a dolgokról, melyek még nem voltak láthatók. Miután istenfélelem fogta el, háza megmentésére bárkát készített, s e cselekedetén át kárhoztató ítéletet mondott a világra, de a hitnek kijáró igazságosságnak is örökösévé lett.
8 Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy.
9 Hitétől ösztönözve lett vendéggé az ígéret földjén, akkor még idegenben, lakott sátorokban Izsákkal, Jákóbbal, ugyancsak az ígéretnek társörököseivel együtt.
10 Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten.
11 Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.
12 Ezért egytől, mégpedig kihalttól oly tömegben támadtak az utódok, mint az ég csillagai, mint tenger partján a föveny, mely megszámlálhatatlan.
13 Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.
14 Akik tudniillik ilyesmit beszélnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy hazát keresnek.
15 S ha arról a hazáról emlékeztek volna meg, melyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.
16 Így azonban nagyobbra törekszenek, azaz mennyeire. Ezért az Isten nem szégyenli őket, hogy az Istenüknek neveztesse magát, hiszen várost készített nekik.
17 Hitétől bátorítva vitte Ábrahám Izsákot áldozatul, mikor megkísértetett. Az vitte fel áldozatul egyszülöttét, aki ahhoz az ígéreteket kapta,
18 akinek azt mondták: „Izsákban születik az az ivadékod, melyet a te magodnak fognak nevezni.”
19 Azzal számolt ugyanis Ábrahám, hogy Isten még a halottak közül is képes feltámasztani fiát. Ezért aztán előkép gyanánt vissza is kapta őt.
20 Az eljövendőkbe vetett hitétől indítva áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut.
21 A meghaló Jákób hitétől sarkallva áldotta meg József mindkét fiát, s imádta Istent, botja végére hajolva.
22 József élete végéhez érkezve, hitétől vezetve emlékezett meg Izráel fiainak kimeneteléről, s adott parancsot a saját tetemére vonatkozólag.
23 Mózest a szülei születése után három hónapig hitüktől sarkallva rejtegették, miután finomnak látták a gyermeket, és nem féltek a király rendeletétől.
24 Mózes, mikor nagy lett, hitétől bátorítva tagadta meg, hogy a fáraó leánya fiának mondják,
25 mert inkább választotta azt, hogy az Isten népével együtt szenvedje a gonoszt, mint azt, hogy ideig-óráig élvezze a vétket,
26 mivel Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, mert elfordította tekintetét az isteni jutalom felé.
27 Hitétől ösztönözve hagyta el Egyiptomot, minthogy nem ijesztette meg a király indulata, mert kitartóan nézett a láthatatlanra, mintha látta volna.
28 Hitétől vezetve készítette el a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne nyúljon az elsőszülöttekhez.
29 Hitüktől bátorítva keltek át a Vörös tengeren, mintha száraz földön mennének keresztül, de mikor az egyiptomiak kísérelték meg ugyanazt, elnyelte őket a tenger.
30 A héberek hitétől megingatva omlottak le Jerikó falai, miután azt hét napon át kerülgették.
31 Hitétől vezetve kerülte ki a parázna Ráháb, hogy elvesszen az engedetlenekkel, mert békés indulattal befogadta a kémeket.
32 Mit is mondjak még? Elfogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszélnék még,
33 akik hitükön át királyságokat küzdöttek le, az igazságosságot munkálták, ígéreteket nyertek el, az oroszlánok száját tömték be,
34 tűz hatalmát oltották ki, kard élétől menekültek el, erőtlenekből hatalmasokká váltak, harcban erősekké lettek, külországi seregeket futásba kergettek.
35 Asszonyok halottaikat feltámadás útján visszakapták. Másokat halálra kínoztak, akik nem fogadták el a megváltást, hogy jobb feltámadásra jussanak.
36 Mások a gúny, a megostoroztatás próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is.
37 Másokat megköveztek, megégettek, szétfűrészeltek, kardhalállal megöltek. Juhbőrben, kecskebőrben járkáltak, nélkülöztek, szorongattattak, gonosz bántalmat szenvedtek.
38 Rájuk nem volt méltó a világ. Pusztaságokban, hegyekben, barlangokban, a föld hasadékaiban bolyongtak.
39 És ezek mind tanúságot tettek hitükkel, de az ígéretet nem nyerték el.
40 Az Isten felőlünk valami hatalmasabbat szemelt ki, hogy azok nálunk nélkül bevégzettségre ne jussanak.

Jelenleg kiválasztva:

LEVÉL A HÉBEREKHEZ 11: CSIA

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint