Olvasóterv információk

Isten hat különböző neveMinta

Six Days Of The Names Of God

6. NAP A(Z) 6-BÓL/-BŐL

Hatodik nap: EL SIMCHATH GILI – ISTEN AZ ÉN TÚLÁRADÓ ÖRÖMÖM


Gondolj arra az örömre, amit akkor érzel, amikor valamit először sikerül tökéletesen végrehajtanod. Talán olyan jól sikerült elsajátítanod egy idegen nyelvet, hogy anyanyelvű emberekkel tudtál beszélgetni egy idegen országban. Vagy sok megtett kilométer után végre áthaladsz a maratoni futóverseny célegyenesén. Esetleg hosszú ideje próbálsz diplomát szerezni, és végre az emelvényre lépsz, hogy átvedd. Tömérdek érzelem áraszt el, azonban az öröm mindig az élen jár.


Minden jó dolog Istentől jön, és Ő örömét leli a jó dolgokban. Ő az egyetlen és igazi forrása az örömnek, és amikor belé vetjük bizalmunkat, megtapasztalhatjuk az örömöt minden körülmények között. Örömöt találhatunk küzdelmeink közepette is, ha bízunk Istenben.


A gyakran elkövetett hibánk az, hogy Istenen kívül keressük az örömöt. Amikor mások rólunk alkotott véleménye alapján értékeljük magunkat, vagy a fizetésünk vagy társadalomban betöltött pozíciónk alapján, akkor lemaradunk az igazi örömről. Kihagyjuk az út, a felfedezés és az Istenre nyitott szív örömét. Szintén kihagyjuk azt a hihetetlen lehetőséget, hogy az Úr örömét megosszuk másokkal. De amikor az Úrtól jövő örömmel vagyunk feltöltve, szeretetet és örömöt sugárzunk a körülöttünk lévőkre és megismerjük az igazi örömöt.


Ha hasznosnak találtad ezt az olvasmányt, akkor egy ajándékot szeretnénk felajánlani neked egy angol nyelvű prédikáció letöltésének lehetőségével. Töltsd le Tony Evans teljes prédikációját angol nyelven


Nap 5

A tervről

Six Days Of The Names Of God

Isten számos nevén keresztül feltárta előttünk jellemének és természetének különböző vonásait. Az Atya, Fiú, Szentlélek mellett Istent a Biblia még további, több mint nyolcvan névvel illeti. Itt hat különböző nevét, és a...

More

Köszönetet szeretnénk mondani a The Urban Alternative kiadónak és Tony Evans szerzőnek azért, hogy biztosították számunkra ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://tonyevans.org/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint