Olvasóterv információk

Örökkévaló Bizonyosság - János Evangéliuma Minta

Örökkévaló Bizonyosság - János Evangéliuma

4. NAP A(Z) 42-BÓL/-BŐL




Olvasd el: János 2:1–11

IMÁK: János 2:11

„Jézus jelei és csodái közül ez volt az első, amelyet a galileai Kánában mutatott meg. Kézzelfoghatóan megmutatta a dicsőségét, a tanítványai pedig hittek benne.”

Elmélkedés

János evangéliumában az író Jézus hét csodájáról számol be. Ezeket a jeleket arra szánja János, hogy bizonyságot tegyen az olvasónak a hatalmas tettekről, amik felfedik, hogy valójában kicsoda Jézus. Ha megértjük és helyesen értelmezzük ezeket a jeleket, akkor tiszta képet kapunk arról, hogyan lehet Jézus Isten Fia, és az egyetlen út az örök életre.

Az első jelet a galileai Kánában, egy lakodalomban történt csodában láthatjuk. Jézus a tanítványaival együtt részt vett egy lakodalmon a Názárethez közeli Kánában, ahol Jézus a nyilvános szolgálatát megelőzően élt. Anyja szintén a vendégek között volt, ez pedig valamilyen családi kapcsolatra utal a lakodalom résztvevőivel. Amikor kifogytak a borból, Jézus véghez vitte az evangéliumban feljegyzett első csodáját, és hat kőedény vizet ízletes borrá változtatott. Ez volt az első csodás jel azok közül, amelyeket János lejegyzett. Ezzel a tettével Jézus megmutatta a tanítványainak, hogy Ő az Isten Fia, és megkezdte nyilvános működését.

Ez a történet sokunk számára ismerős. Bármennyire is próbáljuk friss szemmel olvasni János evangéliumát, nehéz elfogultság nélkül olvasni a szöveget. Az igeszakasz egyes értelmezései azt állítják, hogy a bor igazából alkoholmentes szőlőlé volt. Olyan magyarázattal is találkozhatunk, amely szerint azzal, hogy Jézus borrá változtatta a vizet, jóváhagyta, hogy bort és más alkoholt fogyasszunk. Könnyen tévedésbe eshetünk, ha a részletekre figyelünk, ahelyett, hogy a nagyobb képet néznénk. Ha úgy értelmezzük ezt az igerészt, mint ami arról szól, hogy keresztyénként miként kéne viszonyulnunk a borhoz, lemaradunk arról, hogy milyen csodát tett Jézus.

Jézus az első csodás jelet azáltal mutatta meg, hogy a vizet borrá változtatta. Jézus szolgálatát ismertetve János arra használja ezt a csodát, hogy megmutassa, hogy Jézus az Isten Fia, és Ő az egyetlen út az örök életre. Jézus egy dolgot egy másikká változtatott. Megváltoztatta a víz tulajdonságait és egy teljesen más anyaggá alakította át: borrá. Csak az képes ilyet tenni, aki a bort és a vizet teremtette. Jézus megmutatta teremtő hatalmát, igazolva ezzel, amit János az 1. fejezetben ír, hogy minden általa teremtetett (1:3). Ebben a jelben látnunk kell az Ő nagyságát, hatalmát és alkotóerejét. Lássuk meg dicsőségét és higgyünk Benne!

Nap 3Nap 5

A tervről

Örökkévaló Bizonyosság - János Evangéliuma

János evangéliuma egy Jézus életéről szóló beszámoló. Ebben a könyvben választ találunk az élet számos lehetetlennek tűnő kérdésére. János, a szerző, megfontoltan írja le, kicsoda Jézus, és megmagyarázza, miért fontos Ő ...

More

Szeretnénk megköszönni a Love God Greatly Hungary-nek, hogy ezt a tervet biztosította. További információért látogasson el a következő oldalra: https://lovegodgreatly.com/hungarian/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint