Olvasóterv információk

BibleProject | A fordított királyság | 1. rész – Lukács evangéliumaMinta

BibleProject | A fordított királyság | 1. rész – Lukács evangéliuma

20. NAP A(Z) 20-BÓL/-BŐL

Lukács evangéliumának végén Jézus és az összes tanítványa ismét közösen étkeznek. Mindenkit ámulatba ejt Jézus feltámadott teste. Látják, hogy még mindig ember, de ugyanakkor sokkal több annál. A halálon átkelve úgy jelent meg, mint az új teremtés egy kétlábon járó, beszélő „prototípusa”. Jézus ekkor elmond nekik egy csodálatos hírt. Ugyanazzal az isteni erővel fogja felruházni őket, mint ami az ő életét is megtartotta, hogy így menjenek el és adják tovább Isten királyságának jó hírét. Lukács ezután elmondja nekünk, ahogy Jézus fevitetett a mennybe, ahol a zsidók szerint Isten trónja található. Jézus követői pedig leborulva imádják őt, majd visszatérnek Jeruzsálembe, és örömmel várják azt az isteni erőt, amelyet Jézus megígért nekik. Lukács a történetet Az apostolok cselekedetei című könyvében folytatja, és abban beszéli el, hogy Jézus követői hogyan kapták meg Isten erejét és vitték el a jó hírt a világba.

Merengj és válaszolj!

• Képzeld el, hogy ott vagy Jézus mennybemenetelénél! Hogyan éreznéd magad? Mit mondanál és mit tennél?

• Hiszel abban, hogy Jézus az igazi király, és az ő királyságának eljövetele jó hír? Kivel oszthatnád meg ezt? Vedd fontolóra, hogy meghívsz egy vagy két embert, hogy együtt olvassátok végig ezt a bibliaolvasó tervet! Másodjára te még jobban meg fogod érteni Jézus fordított királyságát, és meg is oszthatod tapasztalataidat a barátaiddal!

Szeretnénk hallani a véleményedet!

• Ajánlanád ezt a tervet másoknak? A terv olvasásával töltött 20 nap alatt mi volt az az egy élmény, ami kiemelkedik a többi közül? Mondd el nekünk a közösségi médián a #BibleProjectUpsideDownkingdom hashtaggel!

Kezdd el a „fordított királyság” bibliaolvasóterv második részét!

• Vegyél részt a „fordított királyság" bibliaolvasótervünk második részében, amelyben feltárjuk Az apostolok cselekedeteinek könyvét! Vesd fel egy munkatársadnak, szomszédodnak, barátodnak vagy családtagodnak, hogy csatlakozzon hozzád!

Szentírás

Nap 19

A tervről

BibleProject | A fordított királyság | 1. rész – Lukács evangéliuma

A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv első részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Lukács evangéliumát. Az olvasót...

More

Köszönjük a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítését! További információkért, kérjük, látogass el a www.bibleproject.com oldalra.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint