Olvasóterv információk

Teljes fordulat érzelmeid területénMinta

A U-Turn From Emotional Issues

3. NAP A(Z) 3-BÓL/-BŐL

A mai világ egyik leggyakoribb érzelmi problémája a társfüggőség. Ennek sok formája létezik, s az egy másik személytől való függésen kívül olyan erődítményeket értünk ezalatt, mint például a mások véleményétől való függést, vagy a közösségi médiától való függést. Kezdjük a sort az egy másik személytől való függéssel.



Ez a függőség tulajdonképpen egy eszköz a túléléshez: egy olyan érzelmi erődítmény, amely - nem megfelelő módon - segít egy adott személyt abban, hogy betöltsön valamilyen hiányt az életében. Lehet ez akár a megfelelő önértékelés hiánya vagy az elutasítottság illetve kisebbrendűség erőteljes érzete. A társfüggőség általában egy bizonyos hiány vagy „elromlott” dolog pótlása illetve kijavítása egy adott személyhez való túlzott kötődés révén. Én ezt a típust személy-erődítménynek nevezem.



Egyedül Isten képes betölteni az ember minden szükségét. A baj ott kezdődik, hogy az ember Isten helyett másokban keresi a megoldást. A Biblia lapjain rengeteg példát látunk arra, miként használja Isten az embereket egymás életében. Olyat azonban sehol sem olvasunk, hogy Isten örömét leli abban, amikor valaki Őt egy másik személlyel vagy egyéb dologgal helyettesíti. Sőt, ennek pont az ellenkezője igaz, hiszen ezzel az adott személy érzelmi bálványt teremt magának. A közösségi médiától való függőség is pontosan ebbe a kategóriába esik - érzelmi bálványokat állítunk.



Igen vékony az a határvonal, amely elválasztja az egészséges kapcsolatok építését vagy a közösségi média megfelelő használatát az állandó hasonlítgatásoktól és érzelmi kapcsolataink rombolásától. Isten az embereket és kapcsolatainkat ajándékul adja nekünk a mi élvezetünkre, de nagyon ügyelnünk kell arra, hogy érzelmeink ne tudjanak erődítményeket emelni életünk felett: a depresszió, a magány, az irigység, a kétség vagy éppen a félelem erődítményét.



Fontos rendszerint emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a Krisztusban megkaptunk mindent, amire szükségünk van, s ez azt jelenti, nincs olyan dolog, amelyet egy másik személytől kellene elvárnunk, s nincs olyan hiány, amelyet bármely ember is képes lenne betölteni. Csakis Isten képes teljes egésszé tenni minket.



Te kitől vagy mitől várod az önértékelésed erősítését?



Reméljük, ez az olvasóterv segítségedre volt. Szolgálatunkról további információt itt találsz, angol nyelven. 


Nap 2

A tervről

A U-Turn From Emotional Issues

Amikor az életed nincs összhangban Isten szavával, valószínűleg magad is tapasztalod ennek fájdalmas következményeit. Amikor kizökkensz érzelmi egyensúlyodból és ez a közérzetedre is hatással van, úgy érezheted, hogy egy...

More

Szeretnénk megköszönni a The Urban Alternative szolgálatnak és Tony Evans lelkipásztornak azt, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További információt az alábbi weboldalon találsz, angol nyelven: https://tonyevans.org/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint