Olvasóterv információk

Új év, ugyanaz az IstenMinta

New Year, Same God

2. NAP A(Z) 4-BÓL/-BŐL

Az elérendő cél


Azta, végre egy új év! Nagyon lelkes vagyok, hogy belevágjak.


Az igazság az, hogy minden ember másképp kezdi az újévet. Megkérdeztem pár barátomat, hogy ők mit éreznek, amikor beköszönt egy új év, mit tesznek, vannak-e terveik? Ilyen válaszokat kaptam:


- „Őszintén, nem nagyon tűzök ki személyes célokat, mert tudom, hogy úgysem fogom elérni mindet. Amúgy boldog vagyok, hogy élek, és vége egy évnek.”


- „Néha jól vagyok, néha nem tulajdonítok jelentőséget az egésznek, attól függ, hogy hogyan végződik az év. Vannak céljaim, kb. hetet tűzök ki.”


- „Általában elgondolkodva várom az újévet. Kielemzem, hogy mit szeretnék és hogyan érzem magam.”


- „Amikor új évet kezdek, úgy érzem, hogy felelős vagyok azért, hogy mindent megvalósítsak, és olyan szokásokat alakítsak ki, amiktől jobb ember leszek.”


- „Nem hiszem, hogy jó vagyok ebben. Elérkezett az újév és én mindent ugyanúgy akarok csinálni, mint eddig.”


Tudsz azonosulni bármelyik válasszal? Mindegyikben van egy közös tényező: mindannyian legalább egy célt kitűztek. Bárhogyan is állsz most ehhez az új kezdethez, fontos, hogy legyenek olyan céljaid, amik ezt az évet jelentőségteljessé teszik. A célok alapot adnak az építkezéshez, segítenek fegyelmezettséget és felelősségteljes gondolkodást kialakítani menet közben. Mit szeretnél elérni? Állíts olyan célokat, amiket képes vagy elérni, de azért kihívást is jelentenek.


Amíg élünk, mindig lesz lehetőségünk változni és fejlődni, szóval használd ezt ki! Egyszer egy barátom azt mondta, hogy neki nincsenek céljai, csak úszik az árral. Szerinted jelentőségteljes éve lesz? Csekély az esély rá. A dolgok nem történnek maguktól, nekünk kell megvalósítanunk őket.


Isten nem azért hozott ebbe a világban, hogy célok nélkül élj. Szeretné, ha növekednél, fejlődnél és elérd, amit szeretnél. Már most nagyon világos célja van veled. A saját céljaink változhatnak, de Isten ugyanaz marad. Mindig kész, hogy megerősítsen, segítsen elérni bármit az Ő akaratának keretein belül.


Feladat: Készíts egy listát, írj fel 10 célt, amit el akarsz érni ebben az évben. A legegyszerűbbtől a sok munkát igénylőkig. Azonosítsd be, hogy milyen szokásokat szükséges kialakítanod, hogy elérd őket!


Leslie Ramírez


Nap 1Nap 3

A tervről

New Year, Same God

Megérkezett az új év, és vele új célok és fogadalmak, amiket be akarunk teljesíteni. Minden megváltozott a világban, ezek mellett a Mindenható Isten, aki áldott évet tud nekünk adni, ugyanaz maradt. Csatlakozz hozzám err...

More

Szeretnénk megköszönni Leslie Ramírez Lazaro-nak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információt és anyagot a témában a következő weboldalon találsz, angol nyelven: https://aboutleslierl.web.app/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint