Olvasóterv információk

Tűzben EdzettMinta

Tűzben Edzett

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

ApCsel 3 – Hosszútávú segítség


Péter és János nem ment el azok mellett, akik megszólították őket, vagy akiknek szükségük volt segítségre. Megálltak a sánta férfi mellett is, és amiben tudtak, segítettek! Pénzük nem volt, de Krisztus ereje velük volt. A rövidtávú segítség helyett hosszútávú, sőt egy egész életre szóló segítséget tudtak nyújtani. Jézus Krisztus nevében meggyógyították a sánta férfit.


Nekünk sem kell aggódnunk afelől, hogy nem tudunk úgy segíteni valakin, ahogyan azt szeretné vagy elvárná. Mert az Úr Jézus Krisztus általunk azt fogja majd adni, amire éppen szüksége van a másiknak. Jézus Krisztus nevében imádkozzunk érte, kérjünk áldást az életére, lehetőségeinkhez mérten segítsünk a másikon, és az Úr majd munkálkodik. Jézus Krisztusban mi a legtöbbet tudjuk adni az embereknek, még ha az nem is csillogó arany.


A másik oldalról pedig azt tanuljuk meg, hogy ne legyünk restek segítséget kérni. Sőt, nagyobbat kérni, mint amit el tudunk képzelni, mert az Istennek semmi sem lehetetlen. Ne csodálkozzunk azon, ha az Isten csodát tud tenni a mi életünkben vagy mások életében, mert Ő a Mindenható, aki Jézus Krisztusban megváltott bennünket bűneinkből és üdvösséggel ajándékozott meg. 


Feladat: Szükségünk van a segítségre, de mint szolgáló férfiaknak, most az a legnagyobb felelősségünk, hogy együtt szolgáljunk. Hosszútávú segítséget adni még nehezebb. Ültessetek közös fát valaki számára. Gondolkodjatok hosszútávon. A fa adjon árnyékot vagy tűzifát, gyümölcsöt vagy hintának helyet. Menjetek és ássátok ki együtt a helyet neki, legyen az a gyülekezet udvarán, egy kisgyerekes család kertjében vagy egy napsütötte pad előtt. Vegyétek meg együtt a fát, ne sajnáljátok a fáradtságot és a pénzt. 


Írta: Ujvári Sándor Csaba 

Nap 2Nap 4

A tervről

Tűzben Edzett

Ez az egy hetes olvasóterv a Tűzben Edzett 28 napos áhítat ízelítője. A Soulcon Keresztény Férfiszolgálat kihívása keresztény férfiaknak. Többes számban. Ezt a kihívást meg lehet csinálni egyedül is, de minek?! A kereszt...

More

Szeretnénk köszönetet mondani a SOULCON minisztériumoknak a terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://soulcon.hu/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint