Olvasóterv információk

A Jézussal való kapcsolat kezdeteMinta

Beginning A Relationship With Jesus

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

"Az igazi kapitány"

Jézusra többek között úgy is tekinthetünk, mint egy megmentőre, aki küldetést teljesít. Amikor Jézus azt mondta, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet", nem így fogalmazott: "Én egy út vagyok, egy igazság és egy élet."

A Jézushoz intézett kérdésünk hasonló ahhoz, mikor egy hajó vagy repülőgép kapitányát kérdezzük, mert szeretnénk tudni a választ: "Tényleg Te vagy a kapitány (Isten Fia)?"

Az életünk előrehaladtával legtöbbünk elveszti érdeklődését e kérdés iránt. Legtöbben megelégszünk azzal, ha olyan helyet kapunk a repülőgépen, ahol ki tudjuk nyújtani a lábunkat. Legtöbben nem foglalkozunk a halandóságunkkal olyan intenzitással, mintha éppen egy süllyedő hajón ülnénk. A fenti analógia lényege, hogy mindkét esetben megbízzunk a kapitányban.

A hajón rengeteget számít, hogy bízol-e a kapitányban vagy sem. Így van ez Jézussal is. Mentőakció közben ritkán mondjuk: "Arra megyek, amerre akarok." Igen, éppenséggel mehetnél, amerre akarnál, de ha tényleg Ő a kapitány, aki az emberi lét minden apró mozzanatát ismeri, akkor Ő tudja, merre kell haladnunk.

Az is előfordulhat, hogy amint elkezdesz ismerkedni azzal, amit a Biblia Jézusról állít, felteszed magadnak a kérdést: "Hiszem, hogy Ő tényleg tudja, merre kell menni?"

Ha ezt a tervet olvasod, akkor lehetséges, hogy még nem jutottál el arra a pontra, hogy igennel válaszolj erre a kérdésre. De az is lehet, hogy így feleltél: "Igen, elhiszem, de még van pár kérdésem." Ha ez illik rád, akkor mi veled vagyunk, teérted vagyunk. Tedd fel a kérdéseid! A jó kérdések segítenek minket abban, hogy fejlődjünk. Gyakori, hogy valakinek kétségei vannak, és bizonytalan.

Mondjuk, hogy elfogadod azt, hogy Jézus ismeri az utat. Ha ez így van, az első kézenfekvő kérdésed az lehet, hogy "mit kell tennem, hogy Jézus útján haladjak"?

Ez az a pont, ahol Jézus meglepetést okoz. Nem azt mondja, hogy "kövesd ezt az utat", hanem így szól: "Kövess engem!" A hajó kapitánya nem egy térképen mutatja meg az utat, hanem önmagára mutat. Jézus is így mutat magára, és arra kér minket, hogy bízzuk rá magunkat.

Szentírás

Nap 2Nap 4

A tervről

Beginning A Relationship With Jesus

Még friss a Jézus Krisztussal való kapcsolatod? Többet szeretnél tudni a kereszténységről, de nem tudod mit - vagy hogyan - kérdezz? Akkor jó helyen jársz! A terv David Dwight és Nicole Unice "Kezdd itt!" (Start here) c....

More

Szeretnénk köszönetet mondani David Dwight-nak, Nicole Unice-nak és David C. Cooknak, amiért rendelkezésünkre bocsátották ezt a tervet. További információért látogass el a http://www.dccpromo.com/start_here/ weboldalra.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint