Olvasóterv információk

7 nap, hogy szembenézz a csüggedésselMinta

7 nap, hogy szembenézz a csüggedéssel

5. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Mit tegyünk, ha a csüggedés újra felüti a fejét? 🤔


Üdvözöllek, 


Folytatjuk ma a 42. zsoltár 6. és 7. verse tanulmányozását…


„Miért is csüggednék? Miért is panaszkodnék az élet miatt? Jobb Istenben bízni… Igen, fogok én még neki köszönetet mondani, megváltó Istenem ő. Istenem, elcsüggedtem, így hát rád gondolok, itt, a Jordán-folyónál, a Kis-hegy mellett, Hermon hegyei közt.” (Lásd Zsoltárok 42,6-7)


Istenem, elcsüggedtem… Észrevetted-e már, hogy a csüggedés néha ismételten szívünk ajtaján kopogtat, és nem is értjük, miért? Mit tegyünk, ha újra terhünkre lesz, amikor pedig már azt hittük, hogy szakítottunk vele?


Határozottan vallom, hogy jó úgy beszélni Istennel, mint egy baráttal, és őszintén feltárni neki szívünket. Dávid, Isten szíve szerinti ember, megértette ezt: „Távozzatok tőlem ti mind, gonosztevők, mert az Úr hallja könnyeim hangját.” (Lásd Zsoltárok 6,8)


Magának Jézusnak a Gecsemáni kertben erős szorongás jutott osztályrészül: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe! A lélek kész, de a test gyenge. Másodszorra is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem lehetséges, hogy ez a kehely elmúljon, anélkül hogy meginnám, legyen meg a te akaratod! Visszatérve megint alva találta őket, mert szemük elnehezedett.” (Lásd Máté 26,41-43)


Ha néha gyenge is vagy, gondolj Jézusra: Mindezt érted szenvedte el, hogy ne ess csüggedésbe! Gyakran vagyunk olyanok, mint a tanítványok, akiket elnyom az álom a szomorúság miatt: Inkább futunk a fájdalomtól, mintsem hogy szembenézzünk vele. Az elkeseredés azonban csak pillanatnyi. Ne hagyd, hogy állandóvá váljon!


Isten vágyik arra, hogy összeszedd bátorságod, újra járni kezdd utad, s életkedved visszatérjen. Jövőt készített számodra!


„Ismerem ugyanis terveimet számodra, mondja az Úr, a béke terveit és nem a boldogtalanságét, hogy jövőt és reményt adjak neked.” (Lásd Jeremiás 29,11)


Ma Abraham Lincoln ezen szavaival búcsúzom tőled: „Ne csüggedjetek és biztosak lehettek a sikerben!”


Olyan Isten van veled, aki neked akarja adni erejét. Semmi nem gátolhat téged a sikerben!


Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Nap 4Nap 6

A tervről

7 nap, hogy szembenézz a csüggedéssel

A csüggedés olyan dolog, amiből kijut néha mindannyiunknak. Mint valami felhő, elvakít, elcsigázottá tesz és panaszra késztet. Isten mégis így szól hozzád: „Bátorság!” Figyelmedbe ajánom ezt a hétnapos olvasási tervet, a...

More

Szeretnénk megköszönni a Jesus.net-nek, hogy ezt a tervet nyújtotta. További információ: https://hu.jesus.net/?utm_campaign=amed&utm_source=Youversion&utm_medium=referral&utm_content=7-nap-hogy-szembenezz-a-csuggedessel

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint