Olvasóterv információk

Kezdd itt | Tedd meg új életed első lépéseit JézussalMinta

Start Here | First Steps With Jesus

9. NAP A(Z) 15-BÓL/-BŐL

Márk 16 és Lukács 24 | Feltámadt

Üdv újra, barátom, barátaim! Nagy nap ez a mai! Tegnap a keresztnél álltunk meg. Jézus teste hivatalosan is halottnak lett nyilvánítva, vászonba lett tekerve, és sírba lett fektetve. A sír elé egy nagy követ gördítettek és egy római katonát állítottak, biztos, ami biztos. Eltelt egy nap. Aztán még egy. A zsidó nép megpihent a szombatnapon, így tehát vasárnap reggelre virradóra folytatjuk.


Márk evangéliumának tizenhatodik fejezete napkelte után veszi fel a fonalat. Néhány asszony illatos keneteket visz a sírhoz, mellyel megadhatják a kellő tiszteletet a halottnak. Azon gondolkodnak, miként fogják elgörgetni a követ. Olvasd a 4-7. igeverseket:


„Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.«”

Ezután a 8. igevers azt írja, hogy az asszonyokat „döbbenet és remegés fogta el”. Nem csodálom! Egy halott testére számítanak, ehelyett egy élő angyalt találnak ott, aki azt mondja nekik, menjenek és mondják el üzenetét a tanítványoknak. Mit jelentsen ez az egész?


Valóban váratlan fordulatról van itt szó? Nézzük csak a 7. igevers végét: „ahogy megmondta nektek”. Jézus beszélt erről, megmondta a tanítványoknak, hogy meg kell halnia és fel kell támadnia. Sokszor nem figyelünk oda a kemény igazságra. Emlékszel, Péter még le is akarta beszélni Jézust erről. Nem értették... de miért is kellett Jézusnak meghalnia?


A feltámadás történetét mind a négy evangélium jegyzi, s az írók mindegyike az adott nap részleteiből más-más elemet tartott fontosnak. Térjünk is át Lukács beszámolójára, hogy az előbb feltett kérdésre választ kapjunk. Lukács 24:13-17:


„Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: »Miről beszélgettek egymással útközben?«”

Ami most jön, elképesztő! Két tanítvány megy az úton, akiket összezavart és megrázott Jézus halála, s egyszerűen nem értik a történteket. Egy idegen csatlakozik hozzájuk és megkérdezi, hogy miről beszélgetnek. „Ők így válaszoltak neki: »Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt.«” Mégis keresztre feszítették. Meghalt. A 21. igeversben ezt mondják:


„Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt...”

Reménykedtünk. Aztán beszélnek azokról a hírekről is, amelyeket asszonyok hoztak nekik a sírtól. Már nem tudják, mit higgyenek. Mindeközben észre sem veszik, hogy Jézussal beszélnek. A 25-27. igeversek:


„Ekkor ő így szólt hozzájuk: »Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.«”

Ez annyira gyönyörű! Jézus életének legfontosabb üzenetét adja át, amint összeszövi a Biblia teljes üzenetét, hogy megértesse velük, mindig is erről szólt és erre mutatott minden a történelemben: kereszthalál és feltámadás. A Messiásnak meg kellett halnia. Hogy miért?


Ez a kérdés visszavezet bennünket az események lényegéhez, szívéhez: a szeretethez. Isten szeret minket.


„Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk.” (1János 3:16)

Jézusnak azért kellett meghalnia, mert szeret minket. Azért halt meg, hogy mi bűnbocsánatot kapjunk. A Római levél így magyarázza:


„A bűn zsoldja a halál.” (Róma 6:23)

Ez azt jelenti, hogy minden Isten ellen elkövetett bűnünkért halált érdemlünk. Isten életet adott nekünk, de mi azt rosszul, önző módon használtuk, s ennek a megérdemelt büntetése a halál. Isten azonban szeret minket. Annyira szeret, hogy egyetlen Fiát adta, hogy a helyünkbe lépjen. A kereszten Jézus – aki sosem vétkezett – magára vett minden bűnt, kifizette büntetésünk teljes egészét és meghalt helyettünk.


Jézus halála azonban nem a történet vége. Jézus azért jött, hogy legyőzze a halált – Isten pedig feltámasztotta őt. Az erő pedig, amely Jézust feltámasztotta, ugyanaz az erő, amely minket is életre kelt. Jézus újjá tesz minket. A régi elmúlt, újjá lettünk.


Figyeld meg az időzítést is: Jézus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk (Róma 5:8). Nem várt arra, hogy jók legyünk. Már akkor szeretett minket, amikor a legnagyobb lázadásban éltünk – Isten ellenségei voltunk. Ez aztán az igaz szeretet!


Ez – ez a csodálatos áldozat, ez a felfoghatatlan szeretet – mindent megváltoztat. Igaz reménység. Mindenki reménysége. Ez a szeretet bárkit megváltoztat. Azok az emberek, akikről korábban beszéltem, akik önfeláldozó módon élnek, ők sem úgy születtek. Az a szeretet azonban, amely Jézust a kereszten tartotta, és az erő, amely őt feltámasztotta, ma is él és aktívan munkálkodik, s amikor ez a két dolog egy ember életét megragadja – az nem marad észrevétlen.


Hogyan éljük meg mindezt ma? Olvasd el Lukács huszonnegyedik fejezetét, holnap pedig együtt folytatjuk a Kolossé levéllel.

Elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért kellett Jézusnak meghalnia a kereszten?
  • A Róma 5:8 szerint Isten abban mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Neked mit jelent ez a szeretet?
  • A Róma 8:11-ben azt olvassuk, hogy a Lélek, amely Jézust feltámasztotta a halálból, nekünk is új életet ad. Milyen bizonyítékát látod ennek saját életedben?
Nap 8Nap 10

A tervről

Start Here | First Steps With Jesus

Amennyiben még csak most ismerted meg Jézust és a Biblia számodra újdonság, vagy van olyan barátod, aki most ismerkedik vele - akkor Kezdd itt! A következő 15 napban ötperces hangfelvételek segítségével fogod megismerni ...

More

Szeretnénk köszönetet mondani a Through The Word Bibliaolvasó program szervezőinek ezért a nagyszerű olvasótervért! További információt a http://throughtheword.org weboldalon találsz, angol nyelven.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint