Olvasóterv információk

Ünnepek előtti „tehermentesítés”Minta

Travel Light

3. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Tedd le a szégyent



Még ma is tisztán emlékszem, amikor megkértem egy ismerősömet, akit mélyen tisztelek, hogy imádkozzon értem. Amikor megkérdezte, miért, mindössze annyit tudtam mondani, hogy egyszerűen úgy érzem, valami baj van velem. Mintha mélyen a bensőmben valami nem stimmelne. Már felnőtt voltam, mégsem találtam a megfelelő szavakat. 



Szégyelltem magam. 



Csak, hogy tisztázzuk, nem bűntudatot éreztem. A bűntudat annak a felismerése, hogy hibáztál. A szégyen az, amikor azt érzed, hogy te magad vagy a hiba. Nagy a különbség.



A szégyen elhiteti velünk, hogy jobb, ha az igazi énünk rejtve marad, mert senki nem kíváncsi rá, emellett pedig rettegéssel tölt el minket az a gondolat, hogy Isten pontosan olyannak lát minket, amilyenek valójában vagyunk. Én is pont ezt éltem át a korábban engem ért sértő szavak és tettek miatt. Ezek a szavak és tettek befészkelték magukat az emlékezetembe, és amolyan rossz lencseként egy hamis képet vetítettek elém saját magamról.



Íme az igazság: Isten látja a mi igazi énünket, minden egyes porcikánkat, és így is tárt karokkal és szeretettel fogad bennünket. Amikor rátekint azokra, akik Krisztust követik, makulátlan lányait és fiait látja, mert Jézus meghalt azért, hogy a szégyenünk helyébe lépjen. Én is és te is letehetjük a szégyenünket, hogy aztán elfogadhassuk azt az értéket, amelyet Isten tulajdonít nekünk.



Ez mind nagyon jól hangzik, és jó is, de egyvalamit megtanultam: a szégyen elengedése nem egy „egyszer s mindenkorra” dolog. Számomra olyan ez, mintha egyenként bomlanának le rólam a szégyen rétegei, amint egyenként felismerem és elutasítom a hazugságokat, amelyeket korábban elhittem. Ezután a szégyen minden egyes rétegét felteszem szépen egy egyutas repülőútra, elküldve jó messzire magamtól, azáltal, hogy felfedezek és kibogozok konkrét igazságokat Isten Szavából, melyekkel lecserélem a korábban elhitt hazugságokat. 



A szégyen elengedése lehet, hogy nem egy gyors, könnyű vagy egyszerű folyamat, viszont megkönnyebbülést hoz. Isten nem veszi be azt a sok butaságot, amit elhiszel magadról; inkább segít neked megszabadulni tőlük, ha engeded Neki. 



Amanda, aki éppen kidob egy adag szégyent



Tedd meg: Azonosíts be hazugságokat, amelyeket eddig elhittél, és kezdd el megvallani és megélni Isten igazságait helyettük.


Az alábbi hivatkozáson egy Craig Groeschel lelkipásztor által összeállított listát találsz Isten igazságainak megvallásához. Az oldal csak angol nyelven elérhető. www.life.church/declarations


Nap 2Nap 4

A tervről

Travel Light

A karácsonyvárás igencsak besűrűsödött időszakában, sokunk érezheti magát aggodalommal teltnek a családi kapcsolatok, anyagi terhek, hirtelen meghozott döntések és komoly csalódások nagy nyomása miatt. Ha te is így érzel...

More

Szeretnénk megköszönni a Life.Church gyülekezetnek, hogy biztosította számunkra ezt a tervet. További információt a www.life.church weboldalon találsz, angol nyelven.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint