Olvasóterv információk

Lehelj lelki szenvedélyt házasságodbaMinta

Breathe Spiritual Passion Into Your Marriage

1. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

„Isten, mint Após”



Szinte figyelmeztetésként ért, és őszintén szólva, szükségem is volt rá. Fiatal férj voltam és egy komolyabban imában töltött idő alkalmával azt éreztem, hogy Isten azt mondja nekem, nagyon egyértelműen, hogy Lisa nem csak a feleségem, hanem az Ő lánya is, és eszerint kell vele bánnom.



Kinyilatkoztatásként ért ez az üzenet, és ennek a pillanatnyi belátásnak az ereje csak növekedett, amint gyermekeim is születtek. Ha jóban akarsz velem lenni, egyszerűen légy jó a gyermekeimhez.



Ellenben, ha nagyon fel akarsz idegesíteni, akkor bántsd a gyermekeimet. Légy gonosz velük. A vérnyomásom már attól fel fog menni, hogy megemlítik a nevedet, mert jobban tennéd, ha velem húznál ujjat, és nem a gyermekeimet bántanád.



Amikor tehát felfogtam, hogy Isten lányát vettem feleségül — ti, hölgyek pedig Isten fiaival házasodtatok —, teljesen megváltozott az, ahogyan a házasságra néztem. Isten sokkal szentebb és szenvedélyesebb módon érez a feleségem — az Ő lánya — iránt, mint ahogyan én érzek a saját lányaim iránt. Hirtelen a házasságom már nem csak rólam és egy másik személyről szólt, hanem sokkal inkább egy olyan kapcsolat lett, amelyben szenvedélyesen érdekelt egy harmadik személy is. Megértettem, hogy innentől fogva, amíg csak élek, Isten imádatának legfontosabb formája, amellyel leginkább megtisztelhetem Őt, az lesz, hogy törődök azzal a nővel, aki az Ő isteni gondolataiban mindig az „Ő kicsi lánya” lesz.



Gyakran hallunk lelkipásztorokat Isten Apaságáról, erről a csodálatos és igaz biblikus tanról elmélkedni. Ha viszont meg akarod változtatni a házasságodat, akkor terjeszd ki ezt a hasonlatot egy kicsit és elmélkedj Istenen, mint Apóson — ugyanis amikor egy hívővel házasodsz, Isten az Apósod is!



* Gondoltál már valaha a hitvesedre Isten fiaként vagy lányaként? Hogyan változtatja meg ez a társaddal való kapcsolatodat — tetteidet és hozzáállásodat egyaránt?
Nap 2

A tervről

Breathe Spiritual Passion Into Your Marriage

Gary Thomas a „A Lifelong Love” (ford. „Életre szóló szerelem”) című újonnan megjelent könyvéből merítve a házasság örök céljait fejtegeti. Hasznos gyakorlati eszközöket kapsz, melyek segítenek házasságodat inspiráló kap...

More

Szeretnénk megköszönni David C. Cooknak ezt a tervet. További információt a könyvről a következő weboldalon találsz, angol nyelven: https://shop.davidccook.org/products/a-lifelong-love.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint