Olvasóterv információk

Ígéretek Minden NapraMinta

Ígéretek Minden Napra

2. NAP A(Z) 28-BÓL/-BŐL

Éleszd újra az álmaidat!


„Ha nincs kijelentés elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást.” Péld 29:18 


Milyen álmot helyezett Isten a szívedre? Nem azt kérdezem, hogy van-e álmod, mert tudom, hogy van, hiszen Isten mindannyiunknak adott álmokat. Azt figyeltem meg, hogy az emberek milyen különböző módon kezelik az álmaikat. Néhányan eltemetik őket a szívük mélyére, hogy megvédjék magukat mások kritikáitól. Néhányan elrejtik őket, hogy ne is gondolkodjanak rajtuk többet. Mások pedig végül feladják az álmaikat, mert túlságosan fájdalmas ragaszkodni hozzájuk. 


Ha az álmaidnak újjáélesztésre van szüksége, akkor két dologra szeretnélek emlékeztetni. Az első, hogy letisztult látásra van szükséged. A második, hogy ennek a látásnak mindig a szemed előtt kell lebegnie. Persze az, hogy van látásod, nem azt jelenti, hogy nyomban meg is fog valósulni. 


Isten ugyanannyira érdekelt a látás megvalósulásának folyamatában, mint a végeredményben. Pál apostol azt mondja a Filippi 4:11-13-ban, hogy megtanulta hogyan legyen minden körülmény közt elégedett. Más szóval nem engedte meg magának, hogy felzaklassa az, ahol épp tart, hanem azt várta, hogy hova fog eljutni. Számunkra azt jelenti, hogy ahogy Pálnak, nekünk is meg kell találnunk az egyensúlyt a megelégedettség és az ambíciók között. A kulcs a következő: Tanuld meg élvezni azt, ahol most tartasz, a cél felé vezető utadon!


Ha van egy álmod, vagy egy látásod, akkor ezt mindig magad előtt kell tartanod. Ha segít írd le! És ne feledd, Isten segíteni fog, hogy megéld a Tőle kapott álmot lépésről lépésre, napról napra!


Ima: Jézus, bár nem mindig így érzem, és van, hogy feladnám, mégis hiszem, hogy nagyszerű terved van az életemre. Azt választom, hogy sokkal inkább Benned bízok, mint a körülményeimben,  és bízok abban, hogy Te segítesz megélni a Tőled kapott álmaimat.

Nap 1Nap 3

A tervről

Ígéretek Minden Napra

Kezdjed a napodat Joyce Bibliában gyökrező erőteljes és gyakorlati tanácsaival, és ezekkel térj nyugovóra is! Ez a mindennapos áhitat segít mgújítani az elmédet és felfedezed, hogy minden nap céllal és szenvedéllyel élhe...

More

Szeretnénk köszönetet mondani a Joyce Meyer Ministries-nek a terv elkészítéséhez. További információ: https://tv.joycemeyer.org/magyar

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint