Olvasóterv információk

Tedd értékessé munkádatMinta

Give Your Work Meaning

4. NAP A(Z) 4-BÓL/-BŐL

Isten az Ő terveinek beteljesítésére használja a mi munkánkat


Sok, megpróbáltatásokkal teli év után József álmai végül beteljesültek. Nem csak, hogy a fáraó rábízta egész Egyiptom működésének a felügyeletét, de az éhínség idején a testvérei is eljöttek hozzá élelemért, és leborultak előtte, habár először nem ismerték fel őt. Istennek végig az volt a szándéka, hogy a hét bő és a hét szűk esztendőt használja fel arra, hogy Egyiptom földjére vezesse a népét, ahol majd menedékre találnak. Isten a körülményeket felhasználva készítette fel Józsefet tervének megvalósítására.


Amikor Jákob meghalt, József testvérei féltek, hogy József végül mégis bosszút áll rajtuk, József azonban továbbra is Isten céljait tartotta szem előtt, és a következőképpen felelt testvéreinek, Mózes első könyve ötvenedik fejezetének huszadik igeverse szerint: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, [azért,] hogy […] sok nép életét megtartsa.” József csak pindurka betekintést kapott abba, miként is illeszkedik ő maga Isten azon hatalmas tervébe, amelyet mi a jelen időkben látunk megvalósulni. Egy nap majd József is látni fogja, hány ember megmenekülésében játszott közre. 


Jakab, levelének első fejezetében int bennünket: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” Amikor hűek maradunk a nehézségek ellenére is, lehetőséget adunk Istennek arra, hogy csodálatos dolgokat cselekedjen rajtunk keresztül. Nagyon fontos bíznunk abban, hogy Isten fel tudja és fel is akarja használni a munkánkat a jellemünk építésére, lelkünk megerősítésére, és olyan eredmények kimunkálására, amelyeket saját erőnkből soha nem lettünk volna képesek elérni. 


Ha folyamatosan Krisztust tartjuk szem előtt, biztosak lehetünk abban, hogy Isten az általunk elképzeltnél sokkal nagyobb mértékben fogja használni a munkánkat. Talán, Józsefhez hasonlóan, még bepillantást is nyerhetünk a nagyobb tervbe. Egy nap majd mindannyian látni fogjuk, milyen szerepet játszott hűséges munkánk Isten tervében. 


Tűzd ki célul magadnak azt, hogy nem állsz ellen, amikor Isten nehézségeken keresztül akar formálni téged, és hogy magasztosabb célt adsz a munkádnak, hogy azzal Isten szándékait és dicsőségét szolgáld.


Imádság


Atyám, Istenem, tudom, hogy mindig munkálkodsz az életemben és az életemen keresztül is. Segíts, hogy a Te örökkévaló céljaidat tartsam szem előtt a mindennapi munkám során. Növeld a hitemet. Adj nekem bölcsességet a munkámban, hogy minden amit teszek, a Te céljaidat szolgálja. Jézus nevében, ámen.


További anyagok


Szeretettel invitálunk a következő hivatkozáson található munkahellyel kapcsolatos, ANGOL nyelvű elmélkedések elolvasására: Workmatters devos 


Nap 3

A tervről

Give Your Work Meaning

Az emberek többsége felnőtt életének körülbelül felét a munkahelyén tölti. Ezért is fontos számunkra, hogy a munkánk eredményes legyen, számítson valamit. A stressz, az elvárások és a nehézségek viszont munkánkat megnehe...

More

Szeretnénk megköszönni a Workmatters szolgálatnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet. További munkahellyel és munkával kapcsolatos anyagaikat az alábbi hivatkozáson találod, angol nyelven: http://www.workmatters.org/workplace-devotions/

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint