Olvasóterv információk

Ne add felMinta

Don't Give Up

5. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Ötödik nap – József és az álmai


József egy kamasz volt egy nagy álommal. Egy álom, ami tetézte testvérei gyűlöletét, mivel ő volt a kedvenc gyermek. Egy álom, amelyben a családja le fog borulni előtte.


Ami ezután történt Józseffel, az álmait darabokra törhette volna! Többéves frusztráltság után testvérei kegyetlen döntést hoztak és eladták rabszolgának. A saját testvérei egy szolgasággal és nehézségekkel teli életnek vetették alá. Leláncolva, egy másik ember tulajdonaként, József álmai elveszhettek volna a múltban.


József viszont nem tette fel a kezeit és nem adta meg magát a rabszolgasorban! Ehellyett felhasználta az Istentől kapott kreativitását. Keményen dolgozott Potifár házában, és Istenre támaszkodott, aki megáldotta Józsefet. Itt emelkedett fel annyira, hogy az egész háztartás felügyelőjévé lett és mindent rábíztak. Ebben a homályban elsajátította a vezetői képességeket, miközben alázatot és a szolgaságot tanult, továbbra is ragaszkodván az álmához.


József becsületes maradt, amikor Potifár felesége megkörnyékezte őt. A nő erőszakkal vádolta őt és emiatt Józsefet börtönbe vetették. Ami visszalépésnek tűnt, igazából előrelépés volt.


A börtönben Józsefen megkönyörült a főfoglár és az összes foglyot rábízta – ismét előléptették. Itt a börtönben találkozott a fáraó főpohárnokával. Józsefnek lehetősége volt, hogy megfejtse a főpohárnok álmát, ami két évvel később vált javára, amikor a fáraónak álomfejtésre volt szüksége.


Amikor József megfejtette a fáraó éhségről szóló álmát, előléptették Egyiptom második emberévé. Az álma valóra vált


József sok olyan nehéz helyzetbe került, ahol mások feladták volna. Ő viszont kitartott és igyekezett a legjobbat kihozni abból, amije volt. Ennek eredményeként látta az álmát valóra válni, és több ezer ember életét mentette meg, beleértve a saját családját is.


Nap 4Nap 6

A tervről

Don't Give Up

Voltál már valaha annyira fáradt vagy letört, hogy be akartad dobni a törülközőt és fel akartad adni? A Biblia tele van bátorítással, hogy kitarts és továbbhaladj! Ez a hétnapos olvasóterv felfrissülést nyújt az előtted ...

More

Köszönjük Brittany Rustnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az olvasótervet! További információkat a következő weboldalon találsz, angol nyelven: http://www.brittanyrust.com

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint