Olvasóterv információk

Oswald Chambers: Békesség - élet a Szentlélek irányítása alattMinta

Oswald Chambers: Peace - Life in the Spirit

5. NAP A(Z) 30-BÓL/-BŐL

A gyermekek néha félnek a sötétben. A félelem beférkőzik a szívükbe és idegeikbe, és a rettegés állapotába kerülnek; majd amint meghallják édesanyjuk vagy édesapjuk hangját, minden elcsendesedik és álomba merülnek. Saját lelki megtapasztalásaink is ehhez hasonlatosak. Egy kis ijedelemmel találjuk szembe magunkat az úton, és szívünket szörnyű félelem ragadja meg; majd halljuk, amint valaki nevünkön szólít - ez Jézus hangja, mely így szól, „Én vagyok az, ne félj!” és Isten békessége, amely meghalad minden értelmet, birtokba veszi szívünket.



Egyetlen ember sem maradhat régi állapotában azután, hogy hallotta Jézus Krisztus igazságát. Lehet, hogy azt mondja, nem érdekli a dolog; úgy tűnhet, hogy az egészről elfeledkezett, de igazából ő már nem ugyanaz az ember, és bármely pillanatban igazságok törhetnek fel lelkiismeretébe, lerombolva saját békességét és boldogságát.



Elmélkedj a következő kérdéseken: Milyen dolgoktól rettegek? Milyen helyzetben félek leginkább? Jézus mely szavai riasztanak meg engem? Jézus mely szavai űzik el a félelmeimet?



Az idézetek a „Servant as His Lord” és a „Run Today's Race” c. könyvekből valók, és a ©Discovery House Publishers kiadó tulajdonát képezik. Minden jog fenntartva.

Szentírás

Nap 4Nap 6

A tervről

Oswald Chambers: Peace - Life in the Spirit

A „Békesség: élet a Szentlélek irányítása alatt” nem más, mint idézetek inspiráló kincsestára Oswald Chambers munkáiból, aki a világ egyik legkedveltebb áhítatoskönyv-írója, valamint a „Krisztus mindenek felett” című kön...

More

Szeretnénk köszönetet mondani a Discovery House Publishers kiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a tervet. További információt a www.utmost.org weboldalon találsz, angol és orosz nyelven.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint