Zsidók 11

11
Ahit és ereje. Példák ótestamentumi hithősökről
1A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. 2Mert ezzel szereztek bizonyságot a régebbiek. 3Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által #1 Móz. 1,1. Ján. 1,1.10. teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő. 4Hit által vitt Ábel #1 Móz. 4,4.5. rész 12,24. becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, a mi által bizonyságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél. 5Hit által vitetett fel Énokh, #1 Móz. 5,24. hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek. 6Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik. 7Hit által tisztelte Istent Noé, #1 Móz. 6,13.14. mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. 8Hit által engedelmeskedett #1 Móz. 12,1–4. Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. 9Hit által lakott az ígéret földén, mint #1 Móz. 35,27. idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. 10Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. 11Hit által nyert erőt Sára #1 Móz. 17,17.19. 21,2. is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette. 12Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai #1 Móz. 22,17. sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. 13Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, #1 Móz. 48,21. hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, #1 Móz. 47,9. hogy idegenek és vándorok a földön. 14Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. 15És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, #1 Móz. 12,1. volt volna idejök a visszatérésre. 16Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy #2 Móz. 3,6. Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost. 17Hit által áldozta meg #1 Móz. 22,2. 9–12. Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, 18A kinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; #1 Móz. 21,12. Róm. 9,7. 19Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte. 20Hit által áldá meg a jövendőkre nézve #1 Móz. 27,28.39. Izsák Jákóbot és Ézsaut. 21Hit által áldá meg a haldokló Jákób #1 Móz. 48,13–20. a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott. 22Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, #1 Móz. 50,24. és az ő tetemeiről rendelkezett. 23Hit által rejtegették Mózest az ő szülei #2 Móz. 2,2. születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. #2 Móz. 1,22. 24Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a #2 Móz. 2,10.11. Faraó leánya fiának mondják, 25Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; 26Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. 27Hit által hagyta #2 Móz. 2,15. oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. 28Hit által rendelte a páskát #2 Móz. 12,3–14. és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket. 29Hit által keltek át a veres #2 Móz. 14,22–29. tengeren, mint valami szárazföldön, a mit megpróbálván az égyiptomiak, elnyelettek. 30Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, #Józs. 6,2. midőn hét napig köröskörül járták. 31Hit által nem veszett el Ráháb, a #Józs. 2,1. 6,23. parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel. 32És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék #Bir. 6,11. 4,6. 13,3–5.24.25. 11,11. 1 Sám. 17,45. Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; 33A kik hit által országokat #2 Sám. 8,1. győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. #Dán. 6,16–22. 34Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek #Dán. 3,23–27. a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek #Bir. 7,19–21. táborait. 35Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; #2 Kir. 4,20.36. mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. 36Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket #Jer. 20,2. és börtönt is; 37Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, 38A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. 39És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. #1 Móz. 3,15. 40Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak. #Csel. 3,14.

Jelenleg kiválasztva:

Zsidók 11: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint