2 Korinthus 12

12
Pál nagy isteni kijelentéseiről, nagy megerősíttetéséről beszél
1A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. 2Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott #1 Kor. 15,8. a harmadik égig. 3És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten #rész11,11. tudja), 4Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie. 5Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel #rész11,30. nem. 6Mert ha dicsekedni akarok, #rész10,8. 11,16. nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem. 7És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy #Jób. 2,6. gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. 8Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; 9És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. 10Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, #Csel. 5,41. Róm. 5,3. üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok #Fil. 4,13. erős.
Pál emlékeztet tiszta szeretetére
11Dicsekedvén, balgataggá #rész11,1.6. lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál, #rész11,5. noha semmi #Eféz. 3,8. vagyok. 12Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban #Róm. 15,18.19. 1 Kor. 9,2. és erőkben is. 13Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok #rész11,8.9. 1 Kor. 9,12. meg nékem ezt az igazságtalanságot! 14Ímé harmadízben #rész13,1. is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, #Csel. 20,33.34. hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. 15Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a #rész1,6. Kol. 1,24. ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé #rész5,12. szerettek is engem. 16De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem #rész11,9. 2 Thess. 3,8. álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket. 17Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é #rész7,2. titeket? 18Megkértem Titust, #rész8,6.16–19. és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é? 19Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért. 20Mert félek azon, hogy ha odamegyek, #rész10,2. nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, #1 Kor. 4,6. felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; 21Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, #rész13,2. a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.

Jelenleg kiválasztva:

2 Korinthus 12: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint