PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 8

8
1 A bálványáldozatok felől tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít.
2 Ha valakinek úgy tűnik fel, hogy tud valamit, még nem szerzett úgy ismeretet, ahogy ismernie kell.
3 Ám ha valaki szereti az Istent, az ismert az Istennél.
4 A bálványáldozatok evését illetőleg tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs több Isten, csak egy.
5 Vannak ugyan úgynevezett istenek égen is, földön is, aminthogy van sok isten és sok úr.
6 Nekünk azonban egy az Istenünk, az Atya, akitől van a mindenség, mi meg ő reá nézve, és egy az Úr, a Krisztus Jézus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.
7 Ám nem mindenkiben van meg e tudás. Némelyek a bálványhoz való szokottság miatt a mai napig bálványáldozatként eszik az ilyen húst, s erőtelen lelkiismeretük lévén, az beszennyeződik.
8 Étel bennünket nem állít Isten mellé. Még ha nem eszünk, akkor sincs hiányunk, ha eszünk, akkor sincs bőségünk.
9 Vigyázzatok, hogy az, ahogy ti fölébe kerekedtek ennek a kérdésnek, az erőtleneknek botlására ne legyen.
10 Ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, a bálványtemplomban evéshez dőlve, vajon erőtelen létére a lelkiismerete nem abban épül-e (erősödik meg), hogy bálványoknak áldozottat egyék?
11 Hiszen így elvész az erőtlen a te ismereted következtében, az a testvér, akiért a Krisztus meghalt.
12 Mikor így vétkeztek a testvérek ellen, és megsebzitek azoknak erőtlen lelkiismeretét, a Krisztus ellen vétkeztek.
13 Ha tehát étel botlásba viszi testvéremet, soha egyáltalán nem eszem húst, hogy testvéremet tőrbe ne ejtsem.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint