Zakariás próféta könyve 4

4
Látomás az arany mécstartóról
1Az angyal, aki beszélt velem, visszatért hozzám és felébresztett, mint mikor valakit az álmából ébresztenek föl. 2„Zakariás, mit látsz?” — kérdezte.
Egy színarany mécstartót — válaszoltam —, amelynek olajtartója is van a tetején. Hét olajmécses#4:2 olajmécses Az ókortól használatos világítóeszköz, amelyben olívaolaj égett. van a mécstartón, amelyekhez egy-egy cső vezet az olajtartótól. 3Az olajtartó mellett jobbról és balról egy-egy olajfa áll.
4Mit jelent ez, uram? — kérdeztem az angyaltól, aki beszélt velem.
5„Hát nem érted?” — kérdezett vissza.
Nem, uram — válaszoltam.
6Akkor ezt mondta: „Amit látsz, az Örökkévaló üzenetét jelenti, amely Zerubbábelnek szól. Az üzenet pedig ez: »Nem hatalommal, sem erővel#4:6 erővel Jelentheti azt is „emberi erőfeszítéssel”, vagy „erőszakkal”., hanem csak Szellemem által« — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.
7Még ha egy nagy hegy emelkedne is Zerubbábel előtt, az is le fog lapulni, és síksággá változik! Zerubbábel pedig fölteszi a zárókövet, és befejezi a Templomot, miközben a nép ujjongva kiáltozik örömében: »Milyen csodálatos! De gyönyörű!«”
8Ezután az Örökkévaló még ezt mondta nekem: 9„Ezt a Templomot Zerubbábel kezdi el alapozni, és ő is fogja befejezni.”
Amikor ez megtörténik, Zerubbábel, akkor majd felismered és megérted, hogy engem az Örökkévaló, a Seregek Ura küldött hozzátok ezzel az üzenettel! 10Mert vannak, akik kicsúfolják a kicsiny kezdetet, mégis örülni fognak, ha látják, hogy Zerubbábel kitartóan folytatja az építkezést!#4:10 hogy… építkezést Szó szerint: „Zerubbábel kezében a mérőónt”.
A kő hét oldala#4:10 hét oldala Valószínű utalás arra a kőre, és annak hét oldalára, amelyen hét szem van. Lásd 3:9. Ugyanakkor szójáték is, mert ez a szó egyaránt jelentheti a kő „oldalait” és az Örökkévaló „szemeit”. pedig az Örökkévaló szemeit jelképezi, amellyel áttekinti és szemmel tartja az egész földet.
11Mit jelent a mécstartó jobb és baloldalán a két olajfa? — kérdeztem az angyalt. 12Majd tovább faggattam: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből aranycsöveken keresztül folyik a mécstartóba az arany?
13„Hát nem érted?” — kérdezte.
Nem, uram — válaszoltam.
14„Azt a két személyt#4:14 két személy Szó szerint: „az olaj két fia”. Az Ószövetség idején a királyokat, prófétákat és főpapokat olajjal kenték fel, így állították Isten szolgálatába őket. jelképezik,
akik az egész föld Ura mellett állnak, és szolgálják őt. Rajtuk keresztül folyik a tiszta olaj” — magyarázta az angyal.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint