Lukács evangéliuma 13

13
Térjetek vissza Istenhez!
1Abban az időben hírt hoztak Jézusnak arról, mi történt néhány galileaival. Pilátus megölette ezeket az embereket, és a vérük összekeveredett az áldozati állatok vérével. 2Ekkor Jézus megkérdezte: „Gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többiek, s azért haltak meg így? 3Nem! Sőt, mondom nektek: ha vissza nem tértek Istenhez, akkor mindnyájan hasonlóképpen vesztek el!
4Vagy mit gondoltok arról a tizennyolc emberről, akik akkor haltak meg, amikor a Siloám tornya rájuk szakadt? Gondoljátok, hogy bűnösebbek voltak, mint az összes többi jeruzsálemi? 5Nem! Sőt, mondom nektek: ha vissza nem tértek Istenhez, akkor mindnyájan hasonlóképpen vesztek el!”
A gyümölcstelen fügefa
6Ezután egy példázatot mondott nekik: „Egy ember fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált. 7Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki, hogy ne foglalja a földet hiába!« 8A kertész azonban így válaszolt: »Uram, kérlek, adj neki még egy évet! Felásom az alját, és megtrágyázom, 9akkor talán jövőre teremni fog. Ha mégsem, akkor vágd ki!«”
Jézus szombaton meggyógyít egy asszonyt
10Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. 11Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. 12Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál az erőtlenségtől!” 13Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte.
14De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!”
15Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian eloldozzátok az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok azokat? 16Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtól származik, és akit a Sátán tizennyolc évig megkötözve tartott! Ha az ökröket el lehet oldozni szombaton, akkor mennyivel inkább fel kell oldani ezt az asszonyt a kötelékeiből?!” 17Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele, a többiek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek.
A mustármag és a kovász példázata
(Mt 13:31–33; Mk 4:30–32)
18Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”
20Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce#13:21 mérce Szó szerint: „sztatón”, amely ókori űrmérték volt a liszt vagy gabona mérésére. Egy sztatón kb. 13 liter. lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”
A keskeny ajtó
(Mt 7:13–14, 21–23)
22Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”
Ő pedig így felelt: 24„Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«
27Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában. 30Jegyezzétek meg, hogy vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akikből utolsók lesznek.”
Jézus a közelgő haláláról beszél
(Mt 23:37–39)
31Egyszer néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Menj máshová, mert Heródes meg akar öletni téged!”
32De Jézus így felelt nekik: „Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának, hogy ma és holnap még gonosz szellemeket űzök ki, és betegeket gyógyítok, de a harmadik napon befejezem a munkámat. 33Ma, holnap és holnapután még úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy a Próféta máshol haljon meg, mint Jeruzsálemben!
34Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 35Bizony elhagyatottá lesz a Házatok! Igazán mondom nektek: nem láttok többé engem addig a napig, amikor majd ezt mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«”#13:35 Idézet: Zsolt 118:26.

Jelenleg kiválasztva:

Lukács evangéliuma 13: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint