Ézsaiás próféta könyve 59

59
Nem az Örökkévaló keze gyengült meg
1Nézzétek! Nem az Örökkévaló keze gyengült meg,
hogy ne tudna megszabadítani titeket,
nem süketült meg,
hogy szavatokat ne hallaná,
2hanem bűneitek választanak el titeket Istenetektől,
és vétkeitek takarják el arcát előletek,
ezért nem hallgat meg benneteket!
3Hiszen kezetekhez vér tapad,
ujjaitokhoz bűn ragad,
ajkatok hazugságot beszél,
és nyelvetek gonoszságot suttog.
4Nincs, aki kiállna az igazságért,
nincs, aki helyesen ítélne.
Inkább üres hazugságban bíznak,
és hazudoznak,
hamisságot fogannak,
és vétkeket szülnek.
5Viperák tojásait költik ki,
és pókhálót szőnek.
Aki eszik a tojásokból, meghal,
ha pedig feltöri, viperát költ ki.
6Pókhálójukból nem készítenek ruhát,
nem is takarózhatnak vele.
Minden tettük törvénytelen,
s kezeik erőszakossággal vannak tele.
7Lábaik gonoszra igyekeznek,
és sietnek ártatlan vért ontani.
Már gondolataik is a bűn körül forognak,
s útjaikon pusztulás és romlás terem.
8A békesség útját nem ismerik,
a jogosság számukra ismeretlen,
tekervényes utakra tértek,
amelyeken nyoma sincs a békességnek.
9Ezért van tőlünk távol a helyes ítélet,
és nem ér el bennünket az igazságosság.
Világosságra várunk,
de sötétség vesz körül,
napfényt remélünk,
de homályban járunk.
10Tapogatjuk a falat, mint a vakok,
tapogatózunk, mint akinek nincs szeme,
délben is megbotlunk, mint éjszaka.
Olyanok vagyunk, mint élők között a holtak.
11Morgolódunk, mint a medvék,
mint a gerlék, úgy nyögünk.
Jogosságot remélünk, de nem jön,
szabadulást, de távol marad,
12mert sokat vétkeztünk az Örökkévaló ellen,
és bűneink ellenünk tanúskodnak.
Bizony, vétkeink terhe nyom,
és jól ismerjük bűneinket:
13megtagadtuk az Örökkévalót, és lázadtunk ellene,
elfordultunk Istenünktől.
Elnyomásról és lázadásról beszéltünk,
hazug szavakat forgattunk szívünkben,
és hazugságot szólt a szánk.
14A jogosság vereséget szenvedett,
s az igazságosság messze, a távolban áll,
az igazság holtan hever a város utcáin,
a becsület és egyenesség be sem jöhet a városba!
15Nem maradt a hűségből semmi sem,
aki pedig tartózkodik a gonosztól,
azt kirabolják.
Az Örökkévaló látta, és haragudott miatta,
hogy nincs törvény és igazság.
16Látta, hogy nincs senki,
nincs, aki népéért közbenjárna nála.
Ezért saját hatalmára támaszkodott,
karja szerzett győzelmet,
igazsága segített neki.
17Magára öltötte az igazságosságot, mint páncélt,
fejére tette a szabadítás sisakját,
a bosszúállás ruhájába öltözött,
s a féltő szeretet#59:17 féltő szeretet Az eredeti szó jelenthet még más heves indulatot: szenvedélyes féltékenységet, haragot, gyűlöletet vagy erős felindulást is. palástját terítette vállára.
18Megfizet mindenkinek tettei szerint,
haraggal ellenfeleinek,
bosszúval ellenségeinek,
s bosszút áll még a távoli szigeteken is.
19Ezért félik majd az Örökkévaló nevét napnyugaton,
és tisztelik dicsőségét keleten,
mikor eljön, mint egy sebes sodrású folyó,
amelyet az Örökkévaló Szelleme hajt.
20Eljön Sionhoz mint Megváltó,#59:20 Megváltó Az ókori Izráelben így nevezték azt a férfit, aki meghalt rokonának családjára gondot viselt, védelmezte őket, vagy rokonait kiváltotta az adós-rabszolgaságból. Lásd Ruth 3:2.
eljön azokhoz,
akik Jákób népe közül hozzá fordulnak,
és bűneiket elhagyják.
Az Örökkévaló határozott így.
21Én pedig ilyen szövetséget kötök velük, mondja az Örökkévaló:
„Rajtad nyugvó Szellemem,
és szavaim, amelyeket szádba adtam,
mostantól fogva el nem távoznak tőled soha.
Veled maradnak, és utódaiddal,
meg az ő utódaikkal is!”
— ezt mondja az Örökkévaló.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint