A zsidókhoz írt levél 8

8
Jézus a mennyei Főpapunk!
1Látjátok, nekünk ilyen Főpapunk van! Ez a lényege annak, amit eddig mondtunk. Igen, Jézus a Mennyben, a Felséges Isten trónjának jobb oldalán#8:1 jobb oldalán Ez a megtiszteltetés és hatalom helye. ül, 2és főpapként szolgál a mennyei Szentek Szentjében#8:2 mennyei Szentek Szentje Az a szellemi hely a Mennyben, ahol Isten lakik, és ahol az övéi imádják és szolgálják őt., az igazi Templomban, amelyet az Örökkévaló épített, nem az emberek.
3Minden főpapnak az a dolga, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen Isten elé. A mi Főpapunk, Jézus sem kivétel. 4De, ha még mindig itt, a földön élő ember lenne, nem is lehetne pap, hiszen már megvannak azok, akik a Törvény szerint az áldozatokat bemutatják. 5Az a szolgálat azonban, amelyet a földi papok végeznek, csak másolata és árnyéka a valódi, mennyei dolgoknak! Ez abból is látható, hogy amikor Mózes a Szent Sátor felállítására készült, Isten így figyelmeztette: „Vigyázz, hogy mindent annak a mintájára készíts, amit a hegyen mutattam neked!”#8:5 Idézet: 2Móz 25:40. 6Az a szolgálat, amit Isten Jézusra bízott, sokkal magasabb rendű, mint a földi papoké.
Az Új Szövetség
Ugyanígy az Új Szövetség, amelyet Jézus hozott létre, sokkal magasabb rendű, mint a Régi Szövetség, mert sokkal jobb ígéretekre épült.
7Ha a Régi Szövetség tökéletes lett volna, nem lett volna szükség helyette egy másikra. 8De Isten nem volt megelégedve a népével, ezért így szólt hozzájuk:
„Eljön az idő — mondja az Örökkévaló —,
amikor új szövetséget kötök
Izráel népével és Júda népével,#8:8 Izráel népével és Júda népével Ezt az Új Szövetséget Isten valóban Izráel és Júda népével kötötte, de kezdettől fogva az volt a szándéka, hogy belefoglalja az összes nem zsidó nemzetekből is a Jézusban hívőket, akik egyre többen részt is vettek benne. A 10. versben is.
9de ez az új nem olyan lesz, mint a régi,
amelyet őseikkel kötöttem azon a napon,
amikor kézen fogva kivezettem őket
Egyiptom földjéről.
Mivel nem maradtak hűségesek
a régi szövetséghez,
én is elfordultam tőlük,
— mondja az Örökkévaló. —
10Azok után a napok után majd
új szövetséget kötök Izráel népével,
— mondja az Örökkévaló —,
törvényeimet beírom értelmükbe,
bevésem a szívükbe,
Istenükké leszek,
ők pedig népemmé lesznek.
11Nem lesz többé szükség rá,
hogy valaki a testvérét, vagy társát tanítsa.
Nem mondja neki: »Ismerd meg az Örökkévalót!«,
mert mind ismerni fognak engem
— a legkisebbtől a legnagyobbig.
12Mert megbocsátom gonoszságaikat,
és bűneikre többé nem emlékezem.”#8:8–12 Idézet: Jer 31:31–34.
13Isten „újnak” nevezte ezt a szövetséget — ez pedig azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már elavult, s nem használható. Ami pedig elavult és használhatatlan, az hamarosan el is fog tűnni.

Jelenleg kiválasztva:

A zsidókhoz írt levél 8: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint