Pál levele a galatákhoz 1

1
1Üdvözlet Páltól, az apostoltól. Engem nem emberek tettek apostollá, és nem is ők küldtek a szolgálatba, hanem Jézus Krisztus hívott el, és az Atya Isten, aki Jézust feltámasztotta a halálból.
2Ezt a levelet a velem levő testvéreim nevében is küldöm a Galácia#1:2 Galácia Azt a területet hívták így, ahol Pál apostol az első útja során (Lásd ApCsel 13. és 14. fej.) gyülekezeteket alapított. Ma Törökország középső része. tartományában élő helyi gyülekezeteknek.
3Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet. 4Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből — Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint. 5Övé legyen a dicsőség mindörökké. Ámen!
Csak egyetlen igazi evangélium létezik
6Meglep, hogy ilyen gyorsan elfordultatok Istentől, aki Krisztus kegyelméhez hívott titeket, és átpártoltatok valami másféle örömüzenethez — máshoz, mint amit mi hirdettünk nektek. 7Pedig nem létezik másféle, csupán arról van szó, hogy némelyek megzavarnak titeket azzal, hogy el akarják torzítani a Krisztusról szóló örömüzenetet.
8Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! 9Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen!
10Mit gondoltok, az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Vajon arra törekszem, hogy népszerű legyek? Bizony, ha még mindig az emberek tetszését keresném, akkor nem lennék Krisztus rabszolgája.
Pál Istentől kapta a felhatalmazást
11Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.
13Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.
15Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.
18Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,#1:18 Péter Az eredetiben: „Kéfás” — Péter apostol eredeti neve. Jézus 12 apostola közül ő volt az egyik. Lásd 2:9 is. és nála is maradtam tizenöt napig. 19De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével. 20Isten előtt mondom, hogy ez, amit írok, nem hazugság! 21Később Szíria és Cilicia vidékére mentem.
22A Krisztushoz tartozó júdeai gyülekezetek azonban még személyesen nem ismertek engem. 23Csak ennyit hallottak rólam: „Ez az ember egykor üldözött minket, de most ugyanazt a hitet tanítja, amelyet valamikor el akart pusztítani.” 24Ezek a hívők azután Istent magasztalták értem.

Jelenleg kiválasztva:

Pál levele a galatákhoz 1: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint