Dániel próféta könyve 5

5
Írás a falon
1Bélsaccar király egyszer nagy ünnepséget rendezett, amelyre meghívta birodalma ezer főemberét. A lakoma közben a király és vendégei együtt itták a bort. 2Mikor a király már elég sokat ivott, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstkelyheket, amelyeket még az egyik előző király, Nebukadneccar#5:2 az egyik… Nebukadneccar Szó szerint: „az apja, Nebukadneccar”. Bélsaccar valószínűleg Nebukadneccar unokája volt, de mindenesetre az egyik utódja a trónon. hozott el Jeruzsálemből, a Templomból. Azt akarta, hogy ő maga, főemberei, feleségei és ágyasai ezekből a kelyhekből igyanak. 3Elő is hozták ezeket az arany- és ezüstkelyheket, amelyeket korábban a Templomból, Isten házából hoztak el. A király ezekből ivott, főembereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. 4Miközben itták a bort, dicsérték a bálványisteneket, akiknek szobrait aranyból, ezüstből, bronzból, vasból, fából és kőből készítették.
5Eközben hirtelen feltűnt egy emberi kéz a királyi palota falán, a mécstartóval szemben, és írni kezdett a meszelt falra.
6Ahogy ezt a király meglátta, elsápadt, nagyon megrémült, térdei remegtek, dereka megroggyant, 7és kiáltozni kezdett, hogy azonnal hozzák elé a királyi asztrológusokat, varázslókat és jövendőmondókat.
Amikor elé álltak, a király ezt mondta a babilóniai bölcseknek: „Aki elolvassa ezt az írást és megfejti értelmét, annak bíborpalástot#5:7 bíborpalást A hatalom és gazdagság jelképe. A 16. és 29. versben is. és aranyláncot adományozok, és rangja szerint birodalmam harmadik vezetője lesz.”
8El is jött a király összes bölcse, de sem elolvasni, sem megfejteni nem tudták a falon lévő írást. 9Emiatt a király még inkább megrémült, elsápadt, és főemberei is tanácstalanok voltak.
10Akkor az anyakirálynő, a király anyja jött be a terembe, ahol az ünnepséget tartották, mivel meghallotta, hogy a király és tanácsosai miről beszélnek. Ezt mondta: „Király, örökké élj! Ne rémülj meg, és ne sápadj el! 11Van valaki a birodalmadban, akiben a szent istenek szelleme lakik. Atyád#5:11 Atyád Jelentheti azt is: „nagyapád vagy valamelyik ősapád”. uralkodása idején már megmutatkozott, hogy olyan bölcsesség, értelem és világosság van benne, mint az istenekben. Nebukadneccar király — aki előtted ült ezen a trónon — ezt a férfit nevezte ki a varázslók, jövendőmondók és asztrológusok vezetőjévé. 12Dániel — így hívták ezt a férfit, de a király elnevezte Baltazárnak — rendkívüli képességekkel rendelkezett: nemcsak értelmes és művelt volt, hanem meg tudta fejteni a titkokat és az álmok értelmét, és válaszolni tudott a legnehezebb kérdésekre is. Hívasd hát elő Dánielt, és ő biztosan meg tudja mondani, mit jelent ez az írás a falon.”
13Ezután Dánielt a királyhoz vezették, aki így szólt hozzá: „Szóval, te vagy Dániel, a júdai foglyok közül, akit még az egyik királyi elődöm hozatott ide Júdából! 14Azt hallottam felőled, hogy az istenek szelleme, rendkívüli világosság, értelem és bölcsesség lakik benned. 15Előhívattam a bölcseket és asztrológusokat, hogy olvassák el ezt az írást, és fejtsék meg az értelmét, de képtelenek voltak rá. 16Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod fejteni a titkokat, és válaszolni tudsz a nehéz kérdésekre. Most azért, ha elolvasod ezt az írást, és megmagyarázod, hogy mit jelent, akkor bíborpalástot és aranyláncot kapsz tőlem ajándékba, és te leszel rangban a harmadik a birodalmamban.”
17Dániel ekkor a király előtt így válaszolt: „Bélsaccar király, köszönöm, de nem fogadom el ajándékaidat, és arra a tisztségre is válassz valaki mást! Az írást azonban elolvasom, és megmondom, mit jelent.
18Király, a Felséges Isten királyságra emelte elődödet, Nebukadneccart, és dicsőséget, nagyságot és méltóságot adott neki. 19Mivel rendkívüli nagyságot és hatalmat kapott, tisztelték és félték Nebukadneccart az összes népek, nemzetek és nyelvek. Olyan nagy hatalma volt, hogy akit akart, megöletett, vagy megkegyelmezett neki, akit akart, tisztségre emelt, vagy elvette tőle a tisztségét.
20De amikor büszke és keményszívű lett, és gőgösen viselkedett, elvették tőle a királyi hatalmat, és minden dicsőségétől megfosztották. 21Száműzték az emberek közül, és szíve elváltozott: olyan lett, mint az állatoké. A vadszamarak életmódja szerint élt: füvet legelt, mint az ökör, és testét az ég harmata öntözte. Ez addig tartott, amíg megtanulta, és elismerte, hogy a Felséges Isten uralkodik minden emberi birodalom fölött, és annak adja az uralmat, akinek akarja.
22Te pedig, Bélsaccar király, aki Nebukadneccar trónján ülsz#5:22 trónján ülsz Szó szerint: „a fia vagy”. Ez csak annyit jelent, hogy valamikor, de nem feltétlenül közvetlenül Nebukadneccar után következett a trónon., bár mindezt jól tudtad, mégsem viselkedtél tisztelettudóan a Felséges Istennel szemben! 23Ellenkezőleg, a Menny Ura fölé emelted magad, mivel az ő Templomának a kelyheit hozattad elő, és te magad is, meg a főembereid, feleségeid és ágyasaid is azokból ittátok a bort! Dicsérted a bálványisteneket, akiknek szobrait aranyból, ezüstből, bronzból, vasból, fából és kőből készítik. Őket dicsérted, akik nem látnak, nem hallanak, és semmit sem értenek. A Felséges Istent pedig, akitől az életed és a sorsod függ, nem tisztelted.
24Ezért küldte Isten ezt a kezet, hogy írja fel a falra e szavakat:
25 mené, mené, tekél, úparszin.
26Ennek jelentése pedig a következő:
Mené # 5:26 Mené Egy súlymérték. Hasonlóan hangzik, mint a „megszámolni” szó. — Isten megszámolta uralkodásod napjait, és véget vetett uralmadnak,
27 Tekél # 5:27 Tekél Egy másik súlymérték, 60-szor kisebb, mint a mené, tehát valóban „könnyebb”. Hasonlóan hangzik, mint a „lemérni” szó. — Isten mérlegre tett téged, és hiányosnak talált,
28 Perész # 5:28 Perész Egy újabb súlymérték. Az úparszin szó egyes száma. Hasonlóan hangzik, mint a „felosztani” szó, és nagyon hasonlít a „perzsa” szóra is. Lásd a szójegyzékben a Perzsa Birodalomnál. — Isten elvette tőled királyságodat, és felosztotta a médek és perzsák között.”
29Akkor Bélsaccar parancsára Dánielre bíborpalástot adtak, nyakába aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik uralkodó a birodalomban.
30Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát, 31országát pedig a méd Dárius foglalta el, aki ekkor hatvankét éves volt.

Jelenleg kiválasztva:

Dániel próféta könyve 5: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint