Az apostolok cselekedetei 4

4
Péter és János a Főtanács előtt
1Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus. 2Nagyon haragudtak rájuk, mert Jézus feltámadását hirdették a népnek, s ezzel együtt azt is, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. 3Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. 4Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt.
5A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben a nép vezetői, és a Törvény tanítói. 6Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja.#4:5–6 Ezt a testületet hívták „Főtanácsnak”. 7Előhozatták az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, kinek a felhatalmazásával tettétek ezt?”
8Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői! 9Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg? 10Akkor hát tudjátok meg mind, és tudja meg Izráel egész népe, hogy ez a gyógyulás a názáreti Jézus, a Messiás nevében és hatalma által történt. Ő az, akit ti keresztre szegezve megöltetek, de akit Isten feltámasztott a halálból. A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert, ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen. 11Mert Jézus
»az a kő, akit ti, építők félredobtatok,
de mégis a ház sarokköve lett.«#4:11 Idézet: Zsolt 118:22.
12Mert nincs senki másban üdvösség, egyedül csak Jézusban! Az ő neve az egyetlen a világon, amely által az emberek üdvösségre juthatnak!”
13A vallási vezetők látták, hogy Péter és János milyen bátrak, s mikor megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is tudták róluk, hogy Jézus követői voltak, 14de mivel a meggyógyított férfi ott állt mellettük, nem tudtak semmit sem válaszolni.
15Ekkor kiküldték őket a teremből, és így tanakodtak: 16„Mit tegyünk ezekkel? Mert kétségtelenül csodát tettek, ezt mindenki tudja Jeruzsálemben, ezt mi sem tagadhatjuk le. 17Valahogy mégis meg kell akadályoznunk, hogy ez tovább terjedjen a nép között. Tehát fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se beszéljenek annak az embernek#4:17 annak az embernek Jézusról van szó, de a vezetők még a nevét sem akarták kimondani. a nevében!”
18Majd behívták Pétert és Jánost, és megparancsolták nekik, hogy többé senkinek ne beszéljenek Jézusról, és ne tanítsanak az ő nevében. 19Az apostolok erre így válaszoltak: „Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki! 20Ami azonban minket illet, mi nem hallgathatunk, hanem beszélnünk kell arról, amit láttunk és hallottunk.” 21Ekkor a vezetők még egyszer megfenyegették, majd szabadon engedték őket. Nem tudták sehogyan sem megbüntetni őket, mert az egész nép dicsérte Istent a történtek miatt, 22hiszen a koldus, akivel a csoda történt, már negyven éves is elmúlt!
A jeruzsálemi közösség imádsága
23Akkor szabadon engedték Pétert és Jánost, akik visszamentek a tanítványok csoportjához, és elbeszélték mindazt, amit a főpapok és a nép vezetői mondtak. 24A tanítványok, miután meghallgatták őket, egy szívvel-lélekkel kiáltottak Istenhez, és így imádkoztak: „Urunk, te teremtetted a Mennyet, a Földet, a tengert, és mindent, ami bennük van. 25Te mondtad a Szent Szellem által szolgádon, ősapánkon, Dávidon keresztül:
»Miért kiabálnak dühösen a nemzetek?
Miért készítenek Isten ellen terveket?
Hiszen nem lesz azokból semmi!
26A föld királyai harcra készültek,
a fejedelmek összefogtak
az Örökkévaló és Messiása ellen.«#4:25–26 Idézet: Zsolt 2:1–2.
27Mert Jeruzsálemben valóban ez történt: Heródes, Poncius Pilátus, Izráel népe és a többi nemzetek mind összefogtak szent szolgád, Jézus ellen, akit te tettél Messiássá. 28Így együttesen meg is tették mindazt, amit te, Urunk, hatalmaddal és akaratoddal előre elhatároztál. 29Most azért, Urunk, halld meg, amivel fenyegettek bennünket! Tegyél bennünket, szolgáidat képessé, hogy teljes bátorsággal hirdessük üzeneted! 30Te pedig nyújtsd ki kezedet, gyógyítsd meg a betegeket, tegyél csodákat, és adj jeleket szent szolgádnak, Jézusnak neve által!”
31Amikor befejezték az imádkozást, megremegett a föld, ahol összegyűltek, és betöltötte őket a Szent Szellem. Ezután továbbra is bátran hirdették mindenkinek Isten üzenetét.
A jeruzsálemi hívők közössége
32A hívők egész közösségének szíve-lelke egy volt. Egyikük sem tartotta saját tulajdonának a maga vagyonát, hanem mindenüket közösnek tekintették. 33Az apostolok nagy erővel tanúskodtak az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt rajtuk. 34Mindenki megkapott mindent, amire szüksége volt. Akiknek földjei vagy házai voltak, eladták azokat. 35A pénzt, amit érte kaptak, az apostolokhoz vitték, ők pedig szétosztották a közösség tagjai között. Mindenkinek annyit adtak belőle, amennyire szüksége volt.
36Ezt tette József is, aki Lévi törzséből és Ciprus szigetéről származott, és akit az apostolok elneveztek Barnabásnak. Ez a név azt jelenti, hogy „Bátorító”. 37Ő is eladta a földjét, és a pénzt átadta az apostoloknak.

Jelenleg kiválasztva:

Az apostolok cselekedetei 4: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint