Pál első levele a korinthusiakhoz 6

6
A hívők közötti vitás ügyek megoldása
1Ha közületek valakinek vitás ügye van a hívő testvérével, hogyan merészel a polgári bíróságra menni? Hiszen azok ott a bíróságon nem ismerik Istent! Nem szégyellitek magatokat? Miért nem Isten népe elé viszitek az ügyet? 2Nem tudjátok, hogy egyszer majd Isten népe fogja a világot kormányozni? Akkor közönséges dolgokban mennyivel inkább illetékesek vagytok helyesen ítélni! 3Nem tudjátok, hogy angyalok felett kell majd uralmat gyakorolnunk? Mennyivel inkább ítélhetünk hát közönséges ügyekben. 4Amikor mindennapi dolgokban vannak vitáitok, miért fogadtok el bírónak olyanokat, akiknek semmi közük a helyi gyülekezethez? 5Szégyelljétek magatokat! Hát nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki a testvérek közötti vitában igazságos ítéletet tudna hozni? 6Inkább a hitetlenek bírósága elé mentek, hogy előttük vitatkozzon testvér a testvérrel?
7Egyáltalán, már az is szégyen és vereség, ha az egyik testvér a másik ellen a bírósághoz fordul panaszával. Miért nem tűritek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem viselitek el, ha valaki kárt okoz nektek? 8Ehelyett ti magatok vagytok igazságtalanok, és kárt okoztok a másiknak, aki ráadásul hitben a testvéretek.
9-10Vagy talán nem tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók. 11Pedig néhányan ilyenek voltak közületek is. Isten azonban megtisztított, a maga számára elkülönített, és elfogadott benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Szelleme által.
Testetek a Szent Szellem temploma
12„Semmi sem tilos a számomra” — írtátok a leveletekben. Erre azt válaszolom: igen, de nem minden válik a javatokra! Még ha igaz is, hogy semmi sem tilos, azt azonban nem hagyhatom, hogy bármi is a szolgájává tegyen! 13„Az étel a gyomornak való, a gyomor meg az ételnek” — mondjátok. Ez igaz ugyan, de Isten ezt is, azt is félre fogja tenni, és többé nem lesz szükség rájuk. Testetek azonban nem arra való, hogy a szexuális bűnöket szolgálja, hanem hogy az Urat szolgáljátok vele. Az Úr pedig gondot visel a testetekre is.
14Isten nemcsak Urunkat, Jézust támasztotta fel a halálból, hanem minket is fel fog támasztani hatalmas ereje által! 15Nem tudjátok, hogy testetek olyan szorosan hozzá tartozik Krisztushoz, mint az emberhez a testrészei? Ezért hát soha ne szakítsátok el testeteket Krisztustól, hogy egy prostituálttal kapcsoljátok össze! Isten mentsen, hogy ez előforduljon!
16Vagy talán nem tudjátok, hogy ha valaki egy prostituálttal szexuálisan egyesül, akkor a testük eggyé lesz? Ahogy az Írás mondja: „a kettő egy testté lesz”.#6:16 Idézet: 1Móz 2:24; Mt 19:5. 17Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.
18Fussatok el a szexuális bűnöknek még a közeléből is! Minden más bűn, amelyet elkövet az ember, a testén kívül van, aki azonban szexuális bűnt követ el, az a saját teste ellen vétkezik. 19Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma!#6:19 temploma Itt szellemi értelemben utal arra, hogy a hívőkben hasonló módon él Isten, mint ahogy a Jeruzsálemi Templomban is jelen volt. Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel! 20Isten nagyon drága váltságdíjat fizetett értetek — szerezzetek hát dicsőséget Istennek a testetekkel is!

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint