Róma 16

16
Fébé ajánlása és személyes üdvözletek
1Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki jelenleg a kenkhreai gyülekezet szolgája: 2fogadjátok őt az Úr akarata szerint a szentekhez illően, és álljatok mellé minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő is sokaknak lett pártfogója, nekem magamnak is.
3Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim a Krisztus Jézusban.#ApCsel 18,2 4Ők életemért saját fejüket kockáztatták, és nekik nem csak én vagyok hálás, hanem a pogányok valamennyi gyülekezete is. 5Köszöntsétek a házukban levő gyülekezetet is. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki az ázsiai tartomány első zsengéje Krisztusban.#16,5 első zsengéje: Az első keresztyén hívő Ázsia tartományban 6Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek. 7Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek az apostolok körében, akik nálam is előbb lettek Krisztus híveivé. 8Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat. 9Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk a Krisztusban, és az én szeretett Sztakhüszomat. 10Köszöntsétek Apellészt, a Krisztus kipróbált emberét. Köszöntsétek az Arisztobulosz háza népéből valókat. 11Köszöntsétek Heródiónt, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz háza népéből azokat, akik az Úrban hisznek. 12Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát, akik fáradoznak az Úrért. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat fáradozott az Úrért. 13Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rufuszt és anyját, aki nekem is anyám.#Mk 15,21 14Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a hozzájuk tartozó testvéreket. 15Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét, valamint Olümpászt és a hozzájuk tartozó szenteket mind. 16Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete.
Óvás a zavarkeltőktől
17Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! 18Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét.#Fil 3,19 19Hiszen a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez. Nektek tehát örülök. De szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra.#1Kor 14,20 20A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!
Pál munkatársainak üdvözletei
21Köszönt titeket munkatársam, Timóteus, valamint rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz. 22Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki leírtam ezt a levelet. 23Köszönt titeket Gájusz, aki vendéglátóm nekem és az egész gyülekezetnek. Köszönt titeket Erásztosz, a város számvevője, és Kvártusz testvérünk.#ApCsel 19,29; 1Kor 1,14; 2Tim 4,20 (24A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!)#16,24 A legrégibb kéziratokban ez a vers nem található
Isten dicsőítése
25Akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, 26de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére. 27Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.

Jelenleg kiválasztva:

Róma 16: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint