Róma 10

10
A törvényből és a hitből való igazság
1Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. 2Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.#10,2 nem a helyes ismeret szerint: Más értelmezés szerint: Nem felismeréseiknek megfelelően 3Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.#Mt 5,20
4Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.#Gal 3,24 5Mózes ugyanis azt írja, hogy aki „cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa”.#3Móz 18,5 6A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza.#5Móz 9,4; 30,12–14 7Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. 8Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. 9Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. 10Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 11Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.”#Ézs 28,16 12Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; 13amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”#Jóel 3,5
A hit hallásból van
14De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!”#10,15 azoknak a jövetele: Késői kéziratok hozzáteszik: akik békességet hirdetnek.#Ézs 52,7 16Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?”#10,16–17 Uram, ki hitt a mi beszédünknek? A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által: Más értelmezés szerint: Uram, ki hitt annak az üzenetnek, amelyet tőlünk hallottak? A hit tehát az üzenet hallásából lesz, az üzenet pedig a Krisztus beszéde által.#Ézs 53,1 17A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
18Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.”#Zsolt 19,5 19De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először is ezt mondja Mózes: „Titeket egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.”#5Móz 32,21 20Ézsaiás pedig nyíltan beszél, és így szól: „Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam.”#Ézs 65,1 21Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”#Ézs 65,2

Jelenleg kiválasztva:

Róma 10: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint