Lukács 7

7
Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját
(Mt 8,5–13)
1Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk.” 6Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. 7De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.” 9Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” 10Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.
Jézus feltámasztja a naini ifjút
11Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. 12Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. 13Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” 14Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” 15Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának.#1Kir 17,23; 2Kir 4,36 16Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: „Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét.” 17Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken.
Keresztelő János kérdése és Jézus válasza
(Mt 11,2–19)
18Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, 19és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” 20Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: „Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” 21Jézus abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. 22Ezért így válaszolt nekik: „Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik,#Ézs 35,6; 61,1 23és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”
24Amikor János követei elmentek, elkezdett beszélni a sokaságnak Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? 25Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak. 26Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt – mondom nektek – prófétánál is nagyobbat! 27Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti neked az utat.#Mal 3,1; 2Móz 33,2 28Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.” 29Miután meghallgatta őt az egész nép, még a vámszedők is igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek a János keresztségével,#Mt 21,32 30a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa.
31„Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? 32Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltják egymásnak:
Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok,
siratót énekeltünk, és nem sírtatok.
33Mert eljött Keresztelő János, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: ördög van benne.#Jn 10,20 34Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja. 35De minden gyermekében igazolódott az ő bölcsessége.”
A bűnös nő megkeni Jézus lábát
36Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban.#Mt 26,6–7; Jn 12,3 38Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. 39Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös.” 40Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” Ő pedig így szólt: „Mester, mondd!” 41Erre ezt mondta Jézus: „Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel.#7,41 dénárral: Az eredetiben denarion, latinul denarius, római ezüstpénz, értéke egy napszám 42Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?” 43Simon így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél” – 44és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: „Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. 47Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.”#7,47 hiszen nagyon szeretett: Más értelmezés szerint: ezért adta sok jelét szeretetének 48Az asszonynak pedig ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.” 49Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?” 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

Jelenleg kiválasztva:

Lukács 7: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint