Jób 32

32
Elíhú első beszéde: Jób barátai rosszul érveltek
1Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. 2Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. 3De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot. 4Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. 5De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
6Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta:
Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek.
Ezért hátrahúzódtam, és féltem
elmondani nektek, amit tudok.
7Azt gondoltam:
beszéljenek a korosabbak,
adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
8De csak a lélek az a halandóban,
a Mindenható lehelete,
ami értelmessé teszi.
9Nem az idősek a bölcsek,
és nem a vének értenek az ítélethez.
10Ezért azt mondom, hallgass rám,
hadd mondjam el én is, amit tudok.
11Én kivártam, amíg beszéltetek,
figyeltem, amíg okoskodtatok,
amíg kerestétek a megfelelő szavakat.
12Figyelmesen hallgattalak titeket,
de senki sem tudta Jóbot megcáfolni,
egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
13Ne mondjátok:
Olyan bölcsességre bukkantunk,
melyet csak Isten győzhet le, ember nem.
14Nem hozzám intézte szavait,
ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
15Megrettentek, nem válaszoltak többé.
Cserbenhagyták őket a szavak.
16Vártam, de ők nem beszéltek.
Megálltak, és nem szóltak többet.
17Hadd mondjam hát el én is a magamét,
hadd mondjam el én is, amit tudok!
18Mert tele vagyok szavakkal,
szorongat belülről a lélek.
19Olyan már a bensőm,
mint a lezárt újbor,
széthasad, mint erjedő musttól a tömlő.
20Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak.
Megnyitom számat, és válaszolok.
21Nem leszek elfogult
sem erre, sem arra,
senkinek nem fogok hízelegni.
22Nem is értek én a hízelgéshez,
meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.

Jelenleg kiválasztva:

Jób 32: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint