Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai.
Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld,
mert az ÚR szól:
Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam,
de ők elpártoltak tőlem!
Az ökör ismeri gazdáját,
a szamár is urának jászlát,
de Izráel nem ismer,
népem nem ért meg engem.
Jaj, vétkes nemzet,
bűnnel terhelt nép!
Gonosz utódok, romlott fiak!
Elhagyták az URat,
megvetették Izráel Szentjét,
elfordultak tőle!
Minél több verést kaptok,
annál jobban ellenkeztek!
Egészen beteg már a fej,
egészen gyenge már a szív.
Tetőtől talpig nincs rajta ép hely,
csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb.
Nem nyomták ki, nem kötözték be,
olajjal sem gyógyítgatták.
Országotok pusztaság,
városaitokat fölperzselték,
földeteket szemetek láttára
idegenek tarolták le,
pusztaság, mint ahol idegenek dúltak.
Olyan maradt Sion leánya,
mint kunyhó a szőlőben,
mint csőszház az uborkaföldön,
vagy mint egy ostromlott város.
Ha a Seregek URa nem hagyott volna
néhány menekültet,
olyanok lennénk, mint Sodoma,
Gomorához hasonlítanánk.