2Mózes 6

6
1Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából.
Az Úr megújítja ígéretét
2Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr! 3Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten”, de azt a nevemet, hogy „Úr”, nem nyilatkoztattam ki nekik. 4Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. 5Meghallottam Izráel fiainak jajkiáltását is amiatt, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és visszaemlékeztem szövetségemre. 6Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, és megmentelek benneteket a nekik végzett rabszolgamunkától; megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. 7Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. 8Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! 9Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt.
10Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 11Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! 12Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! 13De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából.
Rúben, Simeon és Lévi családfája
14Ezek voltak a nagycsaládok fejei: Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai voltak: Hanók és Pallú, Hecrón és Karmí. Ezek voltak Rúben nemzetségei. 15Simeon fiai voltak: Jemúél, Jámín és Óhad, Jákín, Cóhar és Saul, egy kánaáni nő fia. Ezek Simeon nemzetségei.
16Ezek pedig Lévi fiainak nevei, származásuk szerint: Gérsón, Kehát és Merárí. Lévi százharminchét évet élt. 17Gérsón fiai voltak: Libní és Simí, nemzetségeik szerint. 18Kehát fiai voltak: Amrám és Jichár, Hebrón és Uzzíél. Kehát százharminchárom évet élt. 19Merárí fiai voltak: Mahlí és Músí. Ezek Lévi nemzetségei származásuk szerint.
20Amrám feleségül vette Jókebedet, apja húgát, ő szülte neki Áront és Mózest. Amrám százharminchét évet élt. 21Jichár fiai voltak: Kórah, Nefeg és Zikrí. 22Uzzíél fiai voltak: Mísáél, Elcáfán és Szitrí.
23Áron feleségül vette Elísebát, Ammínádáb leányát, Nahsón húgát, ő szülte neki Nádábot és Abíhút, Eleázárt és Ítámárt. 24Kórah fiai voltak: Asszír, Elkáná és Abíászáf. Ezek a kórahiak nemzetségei. 25Eleázár, Áron fia Pútíél egyik leányát vette feleségül, ez szülte neki Fineást. Ezek a léviták családfői nemzetségeik szerint.
26Ez az az Áron és Mózes, akiknek azt mondta az Úr: Vezessétek ki Izráel fiait Egyiptom országából seregeik szerint! 27Ők – Mózes és Áron – beszéltek a fáraóval, Egyiptom királyával, hogy kivezessék Izráel fiait Egyiptomból.
Mózes és Áron a fáraónál
28Amikor az Úr Egyiptom földjén beszélt Mózessel, 29így szólt az Úr Mózeshez: Én vagyok az Úr! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! 30Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen én még a beszédben is ügyetlen vagyok! Hogyan hallgatna rám a fáraó?

Jelenleg kiválasztva:

2Mózes 6: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint