1 Tesszalonika 5

5
1Az időpontokról és alkalmakról pedig, atyámfiai, nem szükséges írnom, 2mert igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj éjjel. 3Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság“, akkor hirtelen veszedelem tör rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekülnek.
4De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. 5Ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! 6Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. 7Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik részegek, éjjel részegednek meg. 8Mi azonban nappaliak vagyunk, legyünk tehát éberek, magunkra öltve a hitnek és szeretetnek mellvasát és sisakként az üdvösség reménységét. 9Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, együtt éljünk vele. 11Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.
12Kérünk titeket, atyámfiai, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket, 13és az ő munkájukért nagyon szeressétek őket. Egymással békességben éljetek! 14Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek azokat, akik nem vállalják Isten rendjét, bátorítsátok a csüggedőket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt. 15Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt.
16Mindenkor örüljetek! 17Szüntelen imádkozzatok! 18Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által a számotokra.
19A Lelket ki ne oltsátok! 20A prófétálást meg ne vessétek! 21Mindent vizsgáljatok meg, és ami jó, azt megtartsátok! 22Mindenféle rossztól őrizkedjetek!
23Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg egész valótokat, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 24Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt. 25Atyámfiai, imádkozzatok értünk!
26Köszöntsetek minden atyafit szent csókkal. 27Kérve kérlek titeket az Úr nevében, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden atyafi előtt.
28A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Ámen.

Jelenleg kiválasztva:

1 Tesszalonika 5: EIV

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint