YouVersion Logo
Search Icon

Cselekedetek 3

3
Péter meggyógyítja a sántát
1Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. 2Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. 3Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. 4Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! 5Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! 7És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, 8felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 10Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.
Péter bizonyságot tesz Jézusról
11Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. 12Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? 13Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. 14De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. 17Most már tudom, testvéreim, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. 18De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. 19Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; 20hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. 21Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által. 22Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. 23És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” 24A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. 25Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” 26Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból.

Currently Selected:

Cselekedetek 3: RÚF

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy